Több hasonlóság is fellelhető Gyurcsány Ferenc és a néhai idős rocksztár, Uhrin Benedek között. Mindketten sajátos hírnevet vívtak ki maguknak a groteszkre, a kifinomult iróniára fogékony fiatalok körében. A DK elnöke „pokolian jó szórakozás” ígéretével most éppen a balatonlellei szabad egyetemen igyekszik megkedveltetni magát az ifjabb nemzedékkel. Nagyot kell virítania. Ugyanis a pártok népszerűségéről a 18–25 év közötti korosztályban a Medián által legutóbb két éve végzett felmérés szerint a Demokratikus Koalíció a sor legvégére szorult. (A Fidesz volt az első, 36 százalékkal.)
Az író, dalszerző, énekes, színész Uhrin Benedek, Beni bácsi igazán a 2000-es évek Sziget Fesztiváljainak izzadságtól fülledt sátrában tarolt. Főként a Rebeka című slágerével izzította fel a közönséget. A nyugdíjas előadó aranyos kis pulikutyájáról szóló dalocskája a rockzene egyfajta ellenkultúrájaként talált utat a lázadó ifjúság érzésvilágába. Hasonló produkció lehet a tóparti szabadegyetemen a szintén nárcisztikus, szereplési kényszeres Gyurcsány előadóművész fellépése is. Fletó ezekben a napokban a KISZ-es múltjának minden rutinjával igyekszik elszédíteni, a valóság ellen fellázítani hallgatóságát. A valóság pedig szembejön.
A DK vezérének egyéni tragédiája, hogy képtelen leszakadni Orbán Viktorról. Mindenben ővele méri össze magát, őt kell mindenáron legyőznie, az ő elismeréséről álmodozik, lételeme a vele folytatott szüntelen tusakodás. Csakhogy sohasem érheti utol, így pedig az egész élete egy kudarcokkal megélt ámokfutás. Az egykori vidéki proligyerek Orbánnal folytatott egyoldalú vetélkedéseként Kötcsén, a Dobozy-kúrián megrendezendő Polgári Piknik közelében vásárolt házat, és most a Bálványosi Nyári Szabadegyetem koppintásaként szervezte meg a DK háromnapos lellei szabadegyetemét is. Csak remélni lehet, hogy a sok pofára esés következtében a kormányfő ellen táplált mérhetetlen gyűlöletével nem fertőzi meg a programban részt vevő fiatalokat.
A szabadegyetem hallgatósága a vírus elleni maszkot azonban feltehetően nem az orrukon és a szájukon viselik, inkább a szemüket fedi. Ezért nem láthatják, hogy a DK lényegében egy politikai blabla sztanioljába csomagolt őrző-védő szolgálat, amely a Gyurcsány család összesimliskedett óriás vagyonának megóvására jött létre. Dobrev Klára férje – Uhrin Benedekéhez hasonló színművészi talentummal – eljátssza az olasz filmvígjátékból ismert szerepet, amikor a leleményes betörő az egyik kezében rabolt ékszerekkel teli tarisznyával a felbőszült rendőröknek irányt mutat, hogy ő merre látta futni a tolvajt.