– Szeptember 10-ig lehet pályázatokat beadni a Foglalkoztatás 2020 programra, amelyben 182 millió forint érhető el megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának támogatására – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára pénteken Albertirsán. Fülöp Attila elmondta, hogy ötödik alkalommal írták ki a pályázatot, amelynek célja a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását és munkaerőpiaci integrációját segítő programok támogatása.
– A pályázaton elnyerhető legkisebb támogatás egymillió, a legnagyobb nyolcmillió forint. Fontos újítás, hogy csak olyan pályázat adható be, amelynek benyújtója együttműködik nyílt piaci cégekkel, hogy a megváltozott munkaképességűek által előállított termékek, szolgáltatások megjelenjenek a piacon – fűzte hozzá az államtitkár.
A szociális ügyekért felelős államtitkár beszélt arról, hogy a pályázatok benyújthatók a Nemzeti Fogyatékosságügyi és Szociálpolitikai Központ internetes oldalán az Nfszk.hu-n, ahol minden a pályázáshoz szükséges információ megtalálható. Hozzátette, hogy a támogatások legfontosabb célja, hogy azok is naponta dolgozhassanak, akiknek a munkaképessége valamiért megváltozott.