Még mindig várják a leendő iskolaőrök jelentkezését

Több mint ötszáz leendő iskolaőr kezdte meg felkészülését a napokban, de a fővárosban és néhány megyében még mindig keresi a rendőrség a jelentkezőket – tájékoztatta a Magyar Nemzetet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A 120 órás szaktanfolyam során összesen négy vizsgát kell teljesíteni, hogy szolgálatba állhassanak az iskolaőrök, akiket féléves időtartamra bíznak meg.

Csókás Adrienn
2020. 08. 18. 14:42
Jelen pillanatban úgy tűnik, a gyerekek és a tanárok visszatérhetnek az iskolákba Fotó: Teknős Miklós
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eddig csaknem másfél ezren jelentkeztek iskolaőrnek a szeptemberi tanévkezdésre, az 1409 pályázó közül az alkalmassági és kiválasztási eljárást követően 497 fő kezdte meg a felkészítő képzést augusztus 3-án. Azóta néhányan utólag is csatlakoztak, így jelenleg 505 fő vesz részt a képzésben – közölte lapunk érdeklődésére az ORFK. Mint írták, az iskolaőr egy speciális rendészeti felkészítést igénylő munka, amelynél egyaránt fontos, hogy képes legyen egy esetlegesen kialakuló konfliktus megelőzésére, másrészt bizonyos rendészeti jellegű jogosítványok birtokában biztosítani tudja a rend helyreállítását. Ennek megfelelően az iskolaőrökkel szemben támasztott szakmai elvárások is rétegzettek: egyszerre igényelnek pedagógiai, pszichológiai, kommunikációs és konfliktuskezelési gyakorlatot és rendészeti ismereteket.

Fotó: MTI/Varga György

Az iskolaőrök három modulból álló, összesen 120 órás szaktanfolyami képzésben vesznek részt, országszerte több mint harminc helyszínen.

A pedagógiai-pszichológiai alapképzési modul mellett bűnmegelőzési és konfliktuskezelési modult, valamint rendvédelmi felkészítés és gyakorlat modult is teljesíteniük kell, melyek közül mindhárom rész vizsgával zárul, majd ezek sikeres teljesítését követően kerül sor az iskolaőri vizsgára – hangsúlyozta a rendőrség.

Hozzátették, a pedagógiai-pszichológiai alapképzés oktatóit az Emberi Erőforrások Minisztériuma jelöli ki, a bűnmegelőzési tanfolyamrész során pedig a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által felkért szakemberektől tanulhatnak a leendő iskolaőrök. A rendvédelmi felkészítést a megyei rendőr-főkapitányságok munkatársai végzik. Az iskolaőrök vizsgafeladatait a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Vizsgaközpontja látja el.

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, az őrök feladata az iskolai házirend betartatása lesz, jogosultak lesznek elfogni azokat, akik bűncselekményt vagy szabálysértést követtek el, továbbá meggátolhatják az intézmény területére való jogosulatlan belépést és megakadályozhatják, hogy a tanköteles korú diákok a tanítás vége előtt igazolatlanul elhagyják az iskolát.

Az iskolaőrnél nem lesz lőfegyver, használhat viszont gumibotot, bilincset és gázspray-t, a szükségesség és az arányosság elvének megfelelően. Intézkedési jogosultsága csak az iskola területére terjed ki, tanítási időben.

Az ORFK-tól megtudtuk azt is, hogy a felvételi eljárás során minden jelentkezővel egyeztetik, pontosan melyik iskolában kellene szolgálatot teljesíteni. Az érintettek a rendőrség területi szerveinél állnak munkaviszonyban, feladataikat vezényléses munkaidőrendszerben, hathavi munkaidőkeretben fogják ellátni – tették hozzá.

Fizetésük Budapesten és Pest megyében bruttó 230 ezer forint, más megyékben bruttó 220 ezer forint lesz, ezenfelül éves, bruttó 200 ezer forintos kafetériára és munkába járási költségtérítésre is jogosultak.

Összesen mintegy félezer állami iskola – 291 köznevelési és 185 szakképző intézmény – kap új rendfenntartó kollégát tanévkezdéskor, vagyis ha minden jelentkező sikeresen teljesíti a képzést, akkor lesz elegendő iskolaőr. Bár az eredetileg megszabott jelentkezési határidő már lejárt, a még betöltetlen létszámhelyek feltöltése, a tartalékképzés és az esetleges fluktuáció kezelése céljából Budapesten, valamint Pest, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a rendőr-főkapitányságok humánigazgatási szolgálatai továbbra is várják az érdeklődő jelentkezőket – tudatta az ORFK.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.