Üzletszerű kerítés, és kitartottság, valamint gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség csütörtökön azzal a két férfival szemben, akik három 20 év alatti magyar nő külföldön történő prostitúciós tevékenységét szervezték és az ebből folyó bevételből tartották el magukat. Az egyik lányt már 18. életéve betöltése előtt is ismerték, az akkor még fiatalkorú sértettről szeméremsértő, pornográf fényképeket készítettek, hogy később ezzel reklámozzák a fiatal nőt a kuncsaftoknak.
A korábban már hasonló jogsértések miatt büntetett előéletű vádlottak közül az 53 éves férfi évek óta ismerte azt a fiatal lányt, akit 2018 szeptemberében – 18 évesen – a vádlott tabi otthonába költöztettek. A férfi házasságot ígért a lánynak, akivel megegyeztek abban, hogy közös jövőjük érdekében a fiatal nő prostitúciós tevékenységet fog folytatni, s az abból szerzett pénzből alapozzák meg vállalkozásukat.
A férfi a külföldi szexmunka megszervezése céljából vette fel a kapcsolatot Németországban tartózkodó testvérével, aki ott két 20 év alatti örömlány munkáját irányította egy bordélyházban. A fiatal nő 2018 szeptemberének végén utazott ki Németországba, ahol egy hónapon át szexuális szolgáltatásokat nyújtott, amely tevékenységből a férfiak másfél millió forint haszonra tettek szert. A könnyen szerzett pénz láttán a fiatal lány még több munkát vállalt, de a testvérek később már akkor is dolgoztatták, amikor pihenni akart, ilyenkor újabb hamis ígéretekkel, fenyegetésekkel vették rá a kuncsaftok kiszolgálására.

A jövedelmező üzletet a vádlottak a tavaly végéig folytatták, aminek során több tíz milliós nagyságú bevételre tettek szert. A német rendőrség jelzése alapján indult ellenük eljárás, a nyomozás során azzal védekeztek, hogy kiadásuk is volt, mivel a fiatal lány mellnagyobbító műtéten esett át.
A vádiratban foglaltak szerint a lányt behálózó testvér gyermekpornográfia bűntettét is elkövette, mert a fiatal lányról 18 éves kora előtt készített súlyosan szeméremsértő képeket, amelyeket aztán telefonján tárolt. Az ügyészség az előkészítő ülésen történő beismerés esetén az elsőrendű vádlottal szemben öt év, míg a jelenleg is Németországban élő testvérével szemben négy év hat hónap börtönbüntetést indítványozott.