– A VII. kerület Niedermüller Péter-féle DK-s vezetése tudatosan leépítette a lakossági kedvezményeket, mással sincsenek elfoglalva, csak a saját zsebeik kitömésével, az erzsébetvárosi lakosok nem számítanak. A baloldalnak mindig is ez volt a működési modellje: amit tud, elvisz, elvesz, ellop, és utánuk a vízözön, egyszer majd azt valaki más rendbe rakja – jelentette ki lapunknak Bajkai István, fideszes országgyűlési képviselő.
Hozzátette:
a baloldal tavaly októberben tízmilliárd forinttal vette át a kasszát a fideszes vezetéstől, majd éhes farkasként vetették rá magukat a pénzre és az önkormányzat vagyonára.
Erzsébetváros korábbi alpolgármestere emlékeztetett: a kerület kormánypárti vezetése alatt a rászorulóknak húsvéti sonkát, fenyőfát, az időseknek élelmiszercsomagot adtak, az Erzsébetváros-kártya pedig kedvezményes vásárlásra adott lehetőséget.
– A baloldali politikusok önmaguk fényezése és híresztelésük ellenére nem szolidárisak a társadalommal, amit mondanak a kampányban, annak általában az ellenkezője igaz. A baloldal szociálisan egyáltalán nem érzékeny, sőt kíméletlen, a kapitalizmus kezdeti korszakát idéző, rabló, vagyonszerző és pénzközpontú gondolkodást képviselnek – mondta el véleményét az országgyűlési képviselő.
Mint ismert, Niedermüller Péter megválasztása óta három nagy összegű tanácsadói szerződést kötött Gyurcsány ügyvédjének, a többmilliárdos csalással megvádolt Czeglédy Csaba irodájával, emellett a parkolási kintlevőségeket is kiszervezték egy külső vállalkozónak, amely megegyezik a parkolási tendert elnyerő Kupper András üzleti érdekeltségeivel. Mi több, Niedermüller egy interjúban kifejtette: el tudna képzelni akár 800-900 forintos parkolási díjat is Erzsébetvárosban.
– Ahogy számoltunk, a nagy biztonsággal behajtható parkolási kintlévőség külsős vállalkozó kezébe adása miatt feltételezhetően harminc százalék körüli összeg marad az önkormányzatnak a parkolás díjak kintlévőségeiből. Úgy látszik,
a baloldalnak saját maguk és a párttársaik kitömése jóval fontosabb, mint Erzsébetváros lakosai.
Ha megnézzük azt, hogy a baloldal Erzsébetváros elfoglalása után hogyan alakította át a hivatalt, a vagyongazdálkodás cégeit, hogyan hozta létre az alpolgármesterek népes létszámú kabinetjeit, hogyan szerződtette a szakértőit, hogyan határozta meg a külsős haveri bizottsági tagok javadalmazását, a fizetéseket, akkor jól látható, hogy a baloldal igazából csak önmagát szereti, azt viszont nagyon, főleg készpénz és vagyoni előnyök formájában. Többször elmondtam:
ahol a baloldal megjelenik, ott általában eltűnik a pénz
– fejtette ki Bajkai.