Három héttel azt iskolakezdés előtt még mindig úgy tűnik, hogy a gyerekek és a tanárok visszatérhetnek az intézményekbe, a koronavírus-helyzet miatt azonban ez az utolsó pillanatig változhat. Lapunk érdeklődésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte: hagyományos tanévkezdésre készülnek, de a kormány és az operatív törzs folyamatosan figyeli a járvány alakulását, és ha szükséges, további intézkedéseket hoz. „A tantermen kívüli, digitális munkarend tapasztalatait széles körű szakmai együttműködésben elemeztük, és a tapasztalatok alapján történik a felkészülés a következő tanévre. A most zajló nemzeti konzultációban pedig arról is kikérjük az emberek véleményét, támogatják-e, hogy járvány esetén ingyenes legyen az internet az iskolás gyermeket nevelő családoknak, illetve a pedagógusoknak” – írták. A szaktárca kiemelte: a járványhelyzethez kapcsolódó, a köznevelésre vonatkozó részletes intézkedési protokollt a záró szakmai egyeztetéseket követően juttatják majd el a köznevelési ágazat érintett szereplőihez.
Több mint tizenötezren érkeztek Ukrajnából szombaton
Volt, aki kapott ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást is.