Nem mindennapi fordulatot vett egy unokázós csalási kísérlet. A rendőrség tegnapi közleménye szerint augusztus 1-jén egy 71 éves csepeli nőt vezetékes telefonján felhívott egy férfi, aki síró hangon azt mondta, hogy ő a nő fia, bajba került, megverték, és segítségre van szüksége. Az asszony rögtön tudta, hogy nem a fiával beszél. Vonalban maradt a csalóval, de mobiltelefonjáról értesítette a fiát. A mit sem sejtő csaló a nőt próbálta rávenni, hogy szedjen össze 1,5 millió forintot, azt a háza előtt adja át egy futárnak, aki a pénzt eljuttatja hozzá. Míg az asszony a telefonálót szóval tartotta, a fiú által értesített csepeli rendőrök, a BRFK bűnügyi bevetési osztály munkatársai több civil egységgel elfoglalták a környező utcákat.
Az akciót irányító készenléti csoportvezető felment az asszony lakására, hogy a beszélgetés alapján tudja koordinálni a házhoz érkező futár elfogását. A rendőröknek nem sokat kellett várniuk: egy taxi érkezett a házhoz, amelyből egy telefonáló férfi szállt ki, és egyenesen a ház előtt várakozó nőhöz sietett. A rendőrök ekkor csaptak le a csalóra, elfogták és megbilincselték. A rendőrök a 42 éves budapesti K. Tihamért csalás kísérlete miatt gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, indítványozták letartóztatását, amelyet a bíróság augusztus 4-én elrendelt. A rendőrök a férfi jelenleg még ismeretlen társát keresik.

Fotó: 123RF
Lapunk híradásaiból ugyanakkor kiderült, hogy nem volt mindenki olyan élelmes, mint a csepeli asszony, több nyugdíjas megtakarítása bánta már a profi unokázós csalók ügyleteit. A bűnözők általában Angliából dolgoznak, a kitalált balesetről, vészhelyzetről szóló hívások is 44-es körzetszámú telefonról érkeznek. Több ilyen telefonszám tulajdonosa ellen is nemzetközi körözést adott már ki a magyar rendőrség, ám nem egyszerű az azonosítás, mert a csalók más irataival vetetik meg a készülékeket és a kártyákat, nehéz azokat nyomon követni, egy sikeres csalás után pedig azonnal váltanak. A hívást végző szélhámosok jó emberismerők, azonnal észreveszik a hívott hangján, ha az kételkedik vagy tétova, ilyenkor elállnak a tervüktől, új célpontot keresnek. Nem ritka, hogy közösségi oldalakon derítik fel, a külföldön dolgozó magyarnak van-e itthon élő idős rokona, így keresik meg a csalások célpontjait.