Soltész Miklós a néhai katolikus egyházfő születésének századik évfordulójára készült könyv bemutatóján Szombathelyen azt mondta: ma már világosan látjuk, hogy miközben a liberalizmus a szabadságot hirdette, valójában a szabadosságot vallja és valósítja meg, nekünk azonban továbbra is a keresztényi szeretet, a keresztény értékeket vállaló függetlenség útján kell maradnunk, ha életpéldáját, szellemiségét akarjuk követni.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Szent II. János Pál pápa bízott abban, hogy a népek, nemzeti közösségek egymás mellett tudnak élni, nem pusztítják, hanem segítik egymást, ma mégis vannak a világban, akik gyűlölettel fordulnak mindazon értékek felé, amelyeket a katolikus egyházfő képviselt.
Soltész Miklós utalt arra, amikor a magyar kormány megbízásából Lengyelországban arról tárgyalt, miként támogatná hazánk egy Krakkóban felállítandó, Szent II. János Pál pápáról készülő szobor felállítását, Varsóban éppen akkor gyalázták meg, takarták le szivárványszínű zászlóval a szobrát.
A szombathelyi székesegyházban tartott ünnepségen a Szülőföld Könyvkiadó gondozásában megjelent könyvet mutatták be, amely bélyegeken, képeslapokon keresztül mutatja be a világutazó pápát, idézve utazásainak helyszínein mondott találó gondolataiból.
Székely János megyés püspök a szombathelyi székesegyházban tartott megemlékezésen úgy fogalmazott: Szent II. János Pál a XX. század egyik legnagyobb hatású történelmi alakja és a katolikus egyház legjelentősebb pápája volt. Emlékeztetett arra, hogy a pápa 1991. augusztus 19-én Szombathelyen is járt, és több mint százezer ember előtt celebrált szentmisét.
Szent II. János Pál látogatásának emlékét a székesegyházban tábla őrzi, a Szalézi templom előtti téren pedig felállították egész alakos szobrát is.
Hende Csaba (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője, az Országgyűlés alelnöke is megosztotta emlékeit a szombathelyi pápalátogatásról, és felidézte, hogy Szent II. János Pál pápa abban az évben született, amikor Lengyelország a függetlenségért vívott, „visztulai csodaként” emlegetett varsói csatában győzedelmeskedett.