A fiktív járványügyi esemény kezelését szimuláló másfél órás, látványos bemutató előtt tartott sajtótájékoztatón Lakatos Tibor rendőr dandártábornok, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője elmondta: a kormány egy olyan gyors reagálású, azonnal bevethető egységet hozott létre, amely a veszélyhelyzet elmúltával is hatékonyan fel tud lépni a járványügyi védekezésben, illetve a fertőzési gócpontok lokalizálásában. További feladata még, hogy összehangolja a társszervek, azaz a rendőrség, a mentőszolgálat, a katasztrófavédelem és a honvédség munkáját.
A járványügyi bevetési egység vezetője, Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos a bemutató alapjául szolgáló fiktív történetet ismertetve elmondta: egy autóbusz indult Görögországból haza negyvenkét magyar turistával, azonban néhány utasnál felmerült a koronavírus-fertőzés gyanúja. A sofőr ezt jelezte az utazási irodának, amely értesítette a járványügyi hatóságot, az pedig az operatív törzset. A történet szerint a mentőszolgálat két mentőautóval várta az autóbuszt a határon, hogy felmérjék az utasok egészségi állapotát. Ott kiderült, hogy két embernek láza van, ezért őket kórházba szállították, a többiek számára pedig hatósági házi karantént rendeltek el. Azt a tíz állampolgárt, akik ezt nem vállalták vagy nem tudták megoldani, az autóbusszal vitték a kórházba. A történet ismertetése után Szabó Enikő a jelen lévő valamennyi egység vezetőjének meghatározta a feladatait, és azok elvégzése után jelentést kért tőlük.
A kitalált eset ismertetését követően kezdetét vette a bemutató, amelyen Lakatos Tibor és Takács Péter, az Észak-közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő főigazgatója kalauzolta a sajtó munkatársait. Az első epizód a két mentőautó, majd az autóbusz beérkezése volt, amit a fertőzésgyanús utasok kivizsgálásának, PCR-tesztelésének, fertőző részlegen történő elhelyezésének és kezelésének illusztrálása követett. A szimuláció zárásaként a Magyar Honvédség vegyvédelmi zászlóaljának egyik csoportja fertőtlenítette az autóbuszt és mindazokat a területeket, ahol a koronavírusos betegek áthaladtak.