– Nem lepett meg a mostani bejelentés, hogy a húsz út felújítására kiírt meghívásos pályázaton a Reaszfalt Kft. lett a győztes, a jelek hetek óta arra utalnak, hogy ez a cég kapja meg a munkát – erről nyilatkozott lapunknak a Fidesz–KDNP érdi frakcióvezetője. Simó Károly már két hete aggodalmának adott hangot a Magyar Nemzetnek a helyi útfelújítások kapcsán. Akkor kifejtette, hogy nem lenne számára meglepő, ha a tenderen a Reaszfalt Kft. nyerne. A politikus egyben reményét fejezte ki, hogy a balliberális többség nem követ el törvénysértést.
Simó Károly a pályázatról kiderült információkkal kapcsolatban most kifejtette: leginkább az háborítja fel, hogy Csőzik László, a város polgármestere a közelmúltban, egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a munkát a korábbi ár feléért is el lehet végezni. – Mostanra kiderült, hogy ez szemen szedett hazugság, hiszen a Reaszfalt Kft. bruttó 310 millió forintért vállalta a munkát. Ha megnézzük, hogy e szerint egy méter út karbantartása mennyibe kerül, akkor körülbelül 35 ezer forintot kapunk, többet, mint amennyibe egy jobb minőségű útfelújítás a kormánypárti vezetés alatt került – hangsúlyozta Simó Károly.

A politikus kitért arra is: azzal, hogy nem nyílt, hanem meghívásos pályázat volt, sokaktól elvették az indulás lehetőségét, olyan helyi cégtől is, mint például a Puhi Tárnok Kft., amely korábban nagyon jó áron és megbízhatóan dolgozott. – Ami a mostani gyakorlatot illeti, a pályázók információink szerint megkérdezték: nem kellene-e rendes útalapot csinálni, hogy ne emelkedjenek 15 centimétert a felújításra szánt utcák szintjei. A város válasza az volt, hogy nem kell vele törődni, majd igyekeznek barkácsolással megoldani azt, hogy a megemelt utcákról ne folyjon be a csapadékvíz az ingatlanokra – mutatott rá Simó Károly.
Csőzik László az interjúban nehezményezte azt is, hogy – állítása szerint – a kormánypárti vezetés idején legtöbbször ugyanaz a cég nyert a pályázatokon, Simó Károly azonban leszögezte: ez sem felel meg a valóságnak. Csőzik a kijelentése kapcsán arról beszélt, hogy „udvari beszállítók” dolgoztak a munkákon. Kérdés, hány tenderen kell győztesen szerepelnie a Reaszfalt Kft.-nek – amely egy korábbi útfelújítást is elnyert már –, hogy megillesse az udvari beszállító titulus.