
Kitart a turizmus támogatása mellett a Fidesz–KDNP-frakció
Hassay Zsófia, a fővárosi Fidesz–KDNP képviselője a Fővárosi Közgyűlésen a napirend előtti felszólalásában megerősítette: kitartanak amellett, hogy a főváros ötvenmilliárd forinttal segítse meg a turizmusból élőket.
– Indítványoztuk ötvenmilliárd forint elkülönítését, szeretnénk megakadályozni, hogy a gazdasági szereplők nagyobb problémákkal szembesüljenek. Vannak olyanok, akik már most elvesztették az állásukat, a felelős ellenzéknek az a feladata, hogy segítséget nyújtson – hívta fel a figyelmet Hassay Zsófia. A kormánypárti frakció az ülést megelőző közleményében kifejtette: a belföldi turizmussal szemben a nagyrészt külföldiekre épülő budapesti idegenforgalom mostanra „jól láthatóan beszakadt”, ezért sürgősen cselekedni kell. Kiemelték: elfogadhatatlan, hogy a főpolgármester a budapesti gazdasági élet szereplőivel még párbeszédre sem hajlandó.
Előzőleg az MSZP és a Párbeszéd vezetői állami feladatnak nevezték a koronavírus-járvány miatt bajba került budapesti turizmus megsegítését, a két párt országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi, hogy az országos válságkezelői alapból ötvenmilliárd forintot fordítsanak az ágazat fővárosi szereplőinek támogatására.
Horváth Csaba szerint a főváros minden forintján kötelezettség van
– A főváros számláján található minden forinton két forint kötelezettség van – mondta Horváth Csaba, Zugló polgármestere. A szocialista politikus szerint, ha a közgyűlés elfogadná a Fidesz–KDNP javaslatát arról, hogy a főváros saját forrásból nyújtson ötvenmilliárd forintos segítséget az idegenforgalomnak, akkor elmaradna a Lánchíd és a 3-as metró felújítása, valamint megszűnne a szociális ellátások rendszere.

Karácsony: A fővárosnak nincsen szabad 100 milliárd forintja állampapírban




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!