Úgy fogalmazott: az első hullám idején jó volt látni, hogy „akik meglátták a szükséget, azok meglátták a lehetőséget is”, és helyi közösségek, vállalatok, intézmények sora találta meg kreatívan a segítségnyújtás lehetőségeit.
Hozzátette: a második hullámra a legtöbben elfáradtak, megkeseredtek, és talán nem látják értelmét, hogy aktív szerepet vállaljanak a védekezésben, ezért külön öröm, hogy vannak, akik a második hullámra is készen álltak a segítséggel.
Balog Zoltán abból az alkalomból mondott köszöntőt, hogy 5,5 millió forint értékű kézfertőtlenítő szappant, szappanadagolót, valamint pelenkát ajánlott fel az Essity Hungary Kft., és az adományokat a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) juttatja el országszerte 25, gyermekeket, fogyatékossággal élőket és időseket ellátó intézménybe.
Balog Zoltán megjegyezte: örül annak, hogy a felajánlás egyik kedvezményezettje a Bethesda Gyermekkórház, hiszen ez az intézmény is az önkéntességnek köszönheti létét. A Hold utcai német ajkú református egyházközség tagjai alapították, látva, hogy szükség van Pesten egy olyan kórházra, amelyik a legszegényebb emberek gyógyítását is vállalja.
Venter Zoltán, az Essity Hungary Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt: az elmúlt években megtanulták, hogy a segítség mindenhol kell, és soha nem elég. Hozzátette: adományukkal kisebb költségvetésű, nehezebb helyzetű intézményeket szerettek volna támogatni, ezért kérték a református szeretetszolgálat segítéségét, hiszen ők tudják, hol van a legnagyobb szükség a támogatásra.
Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója azt mondta: az adományozó céggel hosszú ideje működik együtt a kórház, és külön érték a segítségnyújtásuk mögött lévő közös gondolkodás.
Juhász Márton, az MRSZ ügyvezető igazgatója ismertette: 256 karton pelenkát, 960 liter folyékony szappant és 180 szappanadagolót vesznek át és juttatnak el különböző egyházi, civil vagy állami fenntartású intézményekbe. – Az adományoknak hála kicsit fellélegezhetnek az intézmények lakói, akik félve várják, hogy eléri őket a járvány második hulláma – mondta.