Jobbikosok voltak KGBéla gyakornokai is

KGBéla most elítélt volt gyakornokai is a Jobbik emlőin nevelkedtek és készültek politikai pályára.

2020. 09. 28. 15:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyfajta kifizetőhelyként is felfogható a beszervezett, kémképzést kapott, ám az elsőfokú ítélet szerint végül nem kémkedő Kovács Béla az Európai Parlamenti (EP) képviselői munkássága idején. A pártjában KGBélaként emlegetett volt politikus gyakornoki programja legalábbis nagyon úgy festett, az ítélet ezt részben igazolta is. A brüsszeli munkát nem végezték el, más helyen való munkavégzésüknek pedig nincs, vagy csak jelképes nyomát találta a bíróság.

Egyébként háttérbeszélgetéseken már elhangzott, hogy az EP gyakornoki programjait híveik „megjutalmazására”, fizetésére használják egyes pártok.

Kovács Béla EP-képviselőként gyakornoki programmal segítette pártja fiataljait
Fotó: MTI

Ismert: KGBélát az unió intézményei elleni kémkedés mellett az unió kárára elkövetett költségvetési csalással is vádolták, illetve ezért el is ítélték egy év hat hónap, végrehajtásában három évre felfüggesztett szabadságvesztésre, valamint kétszáz napi tétel (háromezer forint/nap) összesen 600 ezer forint pénzbírságra. A vád szerint úgy alkalmazott gyakornokokat, hogy azok nem Brüsszelben végeztek munkát, ám az ennek megfelelő juttatást vették fel, az OLAF azonban jelezte ezeket a csalásokat.

Az egyik bűnsegédként megvádolt, ám társtettesként elítélt gyakornok, J. Szabolcs a vádbeli időszakban 22 éves, az ELTE-n politológia szakának nappali tagozatos mesterhallgatója volt.

A gyakornoki szerződés megkötésekor a Jobbik külügyi kabinetében dolgozott, valamint Szávay István – aki egy zsidó nő megverésével hencegett és 2018-ban ezért lemondani kényszerült – országgyűlési képviselő asszisztense volt.

KGBéla perében Szávay tanúként elmondta: ő javasolta a fiatalembert az EP-programba, a gyakornokok szerződéseinek tartalmáról viszont szinte semmit sem tudott. Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója tanúként azt mondta, hogy Kovács Béla ajánlotta a figyelmébe az EP gyakornoki programját, ám nem találtak olyanokat, akik Kovács szakterületén, az energiapolitikában jártasak lettek volna, a nemzetpolitikára helyezték a hangsúlyt, így nyitottak irodát Erdélyben és Kárpátalján. Szabó azt is állította: később tudta meg, hogy bár Kovács javasolta a programot, gyakornokait elhanyagolta, ezért ő a két féléves ciklus letelte után azt tanácsolta, az EP-képviselő ne folytassa a programot, ami már neki és a pártnak is kellemetlen.

Maga a másodrendű vádlott J. Szabolcs csak négy hónapot volt – papíron – gyakornoka KGBélának. A Budapest Környéki Törvényszék múlt héten kimondta bűnösségét csalásban, amiért három évre próbára bocsátotta, valamint 800 ezer forint vagyonelkobzást mondott ki rá. A harmad- és negyedrendű volt gyakornokok szintén három-három év próbára bocsájtást kaptak, valamint 1,9 millió, illetve 1 millió 985 ezer forint vagyonelkobzásban részesültek. (A harmad- és negyedrendű vádlottak főleg az erdélyi, illetve a kárpátaljai irodában tevékenykedtek, ugyancsak papíron. Ők nem kerültek olyan közel a pártelithez, mint J. Szabolcs.)

Mindhármuk politikai pályafutásának – jogerős ítélet esetén – befellegzett.

Az ítélettel sújtottakkal szemben nem érte semmilyen hátrány KGBéla egykori asszisztensét, Földi Istvánt, aki a kémkedés vádbeli időszakában – 2012–2014 között is – Kovács segítő munkatársa volt. Az ősjobbikos 2007-ben lépett be az akkor még radikális pártba, majd a Miskolci Egyetemen végzett történelem szakon, hadtörténeti szakirányon. A 2016-os polgármesterré választásáig főállásban volt az EP-képviselő asszisztense. 2014 -től a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés, illetve a Jobbik országos választmányának tagja volt. Kocsord polgármesterévé 2016-ban választották, ám a tavalyi választásokat már elveszítette.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.