időjárás 4°C Karola , Károly 2023. január 28.
logo

Újabb tíz névre derülhet fény a brüsszeli korrupciós botrányban

Közpénzen tartott sorosisták tüzelik az ELTE joghallgatóit is

Forrás: Tűzfalcsoport
2020.09.14. 15:16
Közpénzen tartott sorosisták tüzelik az ELTE joghallgatóit is

Több hete tart a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körüli hisztéria, a diákok hallani sem akarnak az új kuratóriumról. A cirkusz átterjedt más egyetemekre, így az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára (ÁJK) is, ahol a hallgatóság liberális része szervezett szolidaritási akciót az SZFE mellett. Szerencsére ezen a karon sem mindenki szimpatizál az egyetemüket blokád alá helyező, bohóckodó „forradalmárok” ügyével, pláne nem az ÁJK szolidaritási akciójával. Egy olvasónk, aki az ELTE joghallgatója, megelégelte a helyzetet, és exkluzív információkat küldött nekünk, amit ezúton is köszönünk neki – írja a Tűzfalcsoport.

Korábban is előfordult már, hogy a joghallgatók egyik zárt Facebook-csoportjából kaptunk információt, ekkor derült fény egy újfajta szerveződésre, a Hallgatói Szakszervezetre. Mint írtuk, a szervezet logója szinte egy az egyben ugyanaz, mint a Szabad ország, szabad egyetem mozgalomé, illetve a Szrgya Popovics-féle Otpor! mozgalom, valamint az arab tavasz és a grúz forradalom szimbólumával is egyezést mutat. Ezt azért fontos leszögezni, mert az ELTE ÁJK-n szolidaritási akciót szervező „Jogász Sejt” szintén ezt a bordó színű, ökölbe szorított kézfejet használja logóként, egyértelműen jelezve a kötődést a többi szervezethez – folytatódik a Tűzfalcsoport cikke.

A Jogász Sejt mindössze szeptember elején kezdte meg a működését, feltehetően azért jött létre, hogy a „forradalmat” az ÁJK-ra is eljuttassa. Történt ugyanis, hogy egy nap az egyetemre igyekvő hallgatók piros-fehér szalagokkal találták magukat szembe, néhány félfamentes papírlap társaságában, melyekre az SZFE melletti kiállás szlogenjei voltak felirkálva. A „szolidaritási akció”, amelyet a jelek szerint a Jogász Sejt vállalt magára, kérészéletű volt, ugyanis egy óra elteltével az egyetem gondnoka letépkedte a kompozíciót. Természetesen az akció mögött álló frissen alakult szerveződés nemtetszését fejezte ki, sirámaikat pedig megírta még a Mérce, a 24.hu és a 444.hu is. Kiemelt baloldali figyelem ahhoz képest, hogy csak pár napja működik a szervezet.

Az akciójukat megosztották a már említett zárt csoportban is. A reakciók vegyesek voltak, sokan nem értettek egyet azzal, hogy egy frissen létrejött szervezet azt a benyomást akarja kelteni, hogy az egész egyetemi kar, annak minden hallgatójával együtt kiáll az SZFE mellett.

Mindenesetre megjelent a poszt alatt két tanár, akik elkezdték a hallgatókat fűteni, hogy további akciókkal mutassák ki szolidaritásukat. Egyikőjük, Hungler Sára munkajogoktató azt javasolta, hogy amikor a Magyar Rektori Konferencia meghívására az egyetem épületébe érkezik tárgyalni az SZFE új kuratóriuma és a régi vezetés, a diákok álljanak sorfalat. Tanártársa, a jogszociológiával foglalkozó Kormány Attila pedig azt javasolta, hogy ha megvalósulna az ötlet, legyen inkább falanx, vagyis lándzsákkal sorakozzanak fel.

Hungler Sára munkajogász az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének tudományos munkatársa és az ELTE ÁJK adjunktusa. A Mark My Professor oldalán lévő kommentek szerint nem arat osztatlan sikert a hallgatók között.

[caption id="" align="alignnone" width="788"]Forrás: markmyprofessor.com Forrás: Markmyprofessor.com[/caption]

Kormány Attila szintén az ELTE ÁJK adjunktusa, bár ő jogszociológiát oktat. A Mark My Professoron a róla szóló bejegyzések szerint legalábbis valami oktatásfélét művel, de inkább a közösségi médiában aktív, és az órákon politizál. Ezt olvasóink is megnézhetik maguknak, az úriember csak úgy ontja magából a kormányellenes és rettegő posztokat:

[caption id="" align="alignnone" width="800"]Forrás: markmyprofessor.com Forrás: Markmyprofessor.com[/caption]

[caption id="" align="alignnone" width="800"]Forrás: markmyprofessor.com Forrás: Markmyprofessor.com[/caption]

Ahogyan ez a közel tízéves komment is mutatja, régóta uralkodik nyíltan kormányellenes hangulat az ELTE ÁJK Jog- és Társadalomelméleti Tanszékén, legalábbis ez biztosan igaz volt Fleck Zoltán vezetése alatt. Feltehetőleg azért kellett átadnia a tanszékvezetői posztot, mert a Soroshoz köthető Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT) igazgatója lett. Egyébként ő is szítja a feszültséget a hallgatóság körében, ilyen posztokkal:

A poszthoz kommentelt a már említett Kormány Attila is, aki más bejegyzések alatt is attól retteg, hogy az ELTE modellváltáson esik majd át. Bár erre vonatkozó tervekről mi nem tudunk, az ÁJK-ra járó forrásaink szerint nagyon is ráférne a karra, sőt az egyetemre az átalakítás, pláne a friss levegő.

Kormány Attila Facebook-tevékenysége alapján látható, hogy néha egészen furcsa dolgokon is tud örömködni. Felmerül a kérdés, hogy méltó-e egy patinás, több száz éves egyetemhez, az ország vezető jogi karához ez a viselkedés.

A szolidaritási akcióról szóló posztot a Facebook-csoportban Vági Renátó osztotta meg. A közösségi profilján elérhető információ alapján az Utcajogász tevékeny tagja, mely szervezetről mi is írtunk már korábban, illetve az egyik képen a Hallgatói Szakszervezet kitűzője látható még rajta.

Vági előtt nagy jövő állhat a hálózatban, hiszen közszereplései során a szociális érzékenységnek álcázott Soros-kottát is szépen fel tudja mondani.

Van még ezek után kétség bárkiben is, hogy nemcsak az SZFE-n, de az ELTE ÁJK-n is ideológiai nevelés zajlik?

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.