A magyarországi Duna-szakaszon a most elkészült komáromi Monostori híddal együtt összesen 20 olyan hídszerkezet van, amelyek a főmedret kötik át. Legutóbb 2013-ban rendezhettünk hídavatót, akkor az M0-s déli szakaszán a Hárosi vagy Deák Ferenc híd lett teljes. Azt megelőzően 2008-ban az M0-s északi szakaszán a Megyeri híd, 2007-ben a dunaújvárosi Pentele, illetve 2003-ban a szekszárdi Szent László híd készült el.
Jelenleg Budapesten a Déli összekötő vasúti híd harmadik vágányt hordozó új szerkezete építését készítik elő, valamint zajlanak az előkészületek a dél-budai Galvani út vonalában építendő új közúti és villamost is hordozó híd beruházása érdekében. Ennél előrébb tart a Paksot Kalocsával összekötő műtárgy létesítése, ugyanis az 1133 méter hosszú, kétszer egy forgalmi sávos híd már építési engedéllyel rendelkezik.
A kiemelt jelentőségű közlekedési beruházások között tartják számon a gyorsforgalmi kapcsolat megteremtését Szeged és Pécs között, amelynek részeként épülhet meg a mohácsi autópályahíd. A tervek szerint az 57-es főút M6-os autópálya és Mohács közötti szakaszát kétszer két sávosra bővítik, az 56–57-es számú főutak körforgalmi csomópontja és az új, mohácsi Duna-híd közötti szakaszon az út teherbírását 11,5 tonnára emelik. A szigeti oldalon pedig megteremtik az összeköttetést az 51-es főúttal.