Veres András megbízatása újabb öt évre szól.

Itt vannak az új adatok, meggyőzően vezet a Fidesz
Ismertette kutatási eredményeit a Nézőpont.
Veres András megbízatása újabb öt évre szól.
A közlemény szerint az MKPK őszi rendes ülésén a testület újra elnökhelyettessé választotta Udvardy György veszprémi érseket. Az Állandó Tanács tagja lett Veres András és Udvardy György mellett Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Székely János szombathelyi megyés püspök.
Veres András 1959-ben született Pócspetriben. Teológiai tanulmányait Egerben, Budapesten, majd Rómában végezte, licenciátust morálteológiából szerzett a római Alfonsiana Egyetemen. Nyíregyházán szentelték pappá 1986-ban. 1989-ben doktorált erkölcstanból a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián.
1990-től 1996-ig az Egri Papnevelő Intézet teológiai tanára és prefektusa, 1994-től 1996-ig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának docense, 1996-tól 1998-ig a római Pápai Magyar Intézet rektora volt. 1998-ban az MKPK titkárává nevezték ki.
Veres Andrást 2000. január 6-án II. János Pál pápa szentelte püspökké a római Szent Péter-bazilikában. Jelmondata: „Adduxit eum ad Jesum” („Elvitte őt Jézushoz”).
Szombathelyi megyés püspökké 2006. június 21-én nevezte ki XVI. Benedek pápa. Az MKPK elnökének 2015 szeptemberében választotta meg a testület. A Győri Egyházmegye püspökének 2016. július 17-én helyezte át Ferenc pápa.
A püspökök testületének élén 1990-ig a mindenkori esztergomi érsek, Magyarország prímása állt, azóta választással döntenek az MKPK elnökének személyéről. 1990-től 2005-ig Seregély István egri érsek, 2005-től 2015-ig Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek töltötte be a tisztséget.
Ismertette kutatási eredményeit a Nézőpont.
Hasznos tanácsok, hogy az első alkalom jó élmény legyen.
Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatójának előadása a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet konferenciáján.
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.
Kisgyerekes apuka halt szörnyet az M3-ason
Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené
Senki nem ültet már ilyen gyümölcsfát, pedig igazi kincs a termése
Lenőni Azahriah mellé
A születésed napja elárulja, mikor jön el idén számodra a boldogság − Derítsd ki, mikor leszel a csúcson
A luxusfeleség: Olena Zelenszka
Hallgatásba burkolózik a drag queen, aki a pride-on gúnyt űzött a kokárdából + videó
Szoboszlai klubja eladta az egyik legnagyobb tehetségét
Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere
Különleges dámszarvas született a Budakeszi Vadasparkban + fotók
Baloldali megmondóember állt ki a Csík zenekar énekesnője mellett + videó
Milák utódja robbant be?! Magyar Eb-arany pillangón nagy fölénnyel, 16 évesen! + videó
Ismertette kutatási eredményeit a Nézőpont.
Hasznos tanácsok, hogy az első alkalom jó élmény legyen.
Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatójának előadása a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet konferenciáján.
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.