Zsinagógát avattak Budapesten, a XII. kerületben

Zsinagógát avattak vasárnap a XII. kerületi, Alma utcai Orthodox Zsidó Szeretetotthonban. Az imaház 450 millió forintos állami támogatásból épült.

Forrás: MTI2020. 09. 06. 19:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek arról beszélt: a szeretetotthonok, zsinagógák, templomok épülése és megújulása mindig ajándék és a „Mindenható irgalmának jele”.

„Ugyanakkor megszólítja a lelkiismeretünket is, azt követeli tőlünk, hogy újuljon meg bennünk a hit, az összetartozás és a szeretet” – fogalmazott.

A zsinagógaavatáson részt vett Pokorni Zoltán (Fidesz), a XII. kerület polgármestere, Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára és a diplomáciai testület több tagja.

A Városmajor utca és az Alma utca sarkán lévő épületegyüttesben működik az ortodox hitközség szeretetotthona. A vészkorszak idején a nyilas csapatok többször is ki akarták üríteni az otthont, de a Nemzetközi Vöröskereszt delegátusa, illetve a budapesti rendőrség ezt megakadályozta. 1945. január 19-én este megjelent a kerületi nyilas csoport, a férfiakat a helyszínen kivégezték, a nőket pedig a Szamos utca városmajori oldalában lőtték agyon, miközben a szovjet csapatok már a Szent János-kórháznál voltak az utca végén.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.