A kormány elkötelezett az ország innovációs potenciáljának erősítésében

Schanda Tamás államtitkár, a Pesti Vigadóban, a tárca állami kitüntetéseket átadó ünnepségén mondott beszédet.

Forrás: MTI2020. 10. 29. 13:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Schanda Tamás kijelentette: hányatatott történelmünk arra tanít bennünket, hogy csak az lesz a miénk, amit mi kiharcolunk magunknak. Értünk más nem fog áldozatot vállalni, nekünk magunknak kell. Szeretteinkért, gyermekeinkért, hazánkért és nemzetünkért, ahogy miénk a felelősség, úgy a küzdelem és a munka is – tette hozzá.

Hangsúlyozta: „szép szavaknak ne higgyünk, idegen ideológiák fogságába vetni hazánkat pedig több mint bűn, hiba. Ez a történelmi tapasztalat”.

Csak az a miénk, amiért mi dolgozunk meg. Saját munkánkból épül az ország, bővül a gazdaság és erősödnek a magyar családok.

„Az az Európa pedig, amely fittyet hány az elődök munkájára, amely eldobja évezredek alatt csiszolt értékeit, az nemcsak a múltjától fosztja meg magát, hanem a jövőjétől is”

– mondta Schanda Tamás.

A kitüntetetteket méltatva elmondta, hogy ők a saját szakterületeiken nemcsak maradandót alkottak, hanem példát is mutattak áldozatvállalásból.

„A mai napon a közösségépítés, az oktatás, a kutatás és a felfedezések területén elért személyes teljesítményeket és egyben nemzeti büszkeségeket díjazzuk és ünnepeljük”

– fogalmazott Schanda Tamás.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.