Bérgyilkosnak adta ki magát az angliai emberkereskedő

Végh Attila
2020. 10. 12. 17:18
Emberkereskedelem miatt ítélték el korábban a zsarolót
Prostituált várakozik az út mentén Rákosliget közelében, ahol személyes holmijait egy kiszuperált kanapén tartja. Az emberkereskedők női áldozatait zömmel prostitúcióra kényszerítik. MTI Fotó: Máthé Zoltán Fotó: Máthé Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Gyulai Bíróság október közepén kezdi tárgyalni annak a férfinak a perét, aki azt hazudta egy békési vállalkozónak, hogy haragosai felbérelték a megölésére. A bérgyilkos ezután pénzt akart azért, hogy ne teljesítse a megbízást. A rendőröknek nem volt ismeretlen a szélhámos, 2014-ben a Scotland Yard körözése alapján fogták el a Nyírségben. A brit rendőrök emberkereskedelemmel és prostitúció szervezésével vádolták. A Magyar Nemzet információi szerint 2019-ben kedvezménnyel szabadult, kitiltották a szigetországból, ezért Magyarországon folytatta a bűnözést.

A 43 éves kötegyáni K. Attila bűnözői karrierje nem ma kezdődött. 2014-ben a brit hatóságok és az Interpol nyomozói már nemzetközi körözést adtak ki ellene. Aztán 2014. március 3-án a nyírségi Napkoron belefutott egy közúti rutinellenőrzésbe, amelynek során a szabolcsi rendőrök is meglepődtek, mert a rendszer jelezte, hogy egy angliai prostituálthálózat emberkereskedőjét sikerült elfogniuk.

A magyar hatóságok 2014 nyarán adták át a férfit a körözését elrendelő rendőröknek, és az Egyesült Királyságban emberkereskedelemmel vádolták meg a gyanúsítottat. A vád szerint egy szervezett bűnbanda tagjaként több tucat magyar nőt vitt ki Nagy-Britanniába, egy részüket akaratuk ellenére, családjuk uzsoratartozása fejében. London környékén prostitúcióra kényszerítette a nőket, pénzüket elvette, így tízmillió forintos nagyságrendű illegális jövedelemre tett szert. K. Attila bő egy éve szabadult, visszatért Magyarországra, szűkebb hazájába, Békés megyébe. Bár korábban a kötegyáni roma kisebbségi önkormányzatban is dolgozott, hazatérése után nem vett részt a helyi kisebbségi politikai életben, de alvilági akcióinak jó terep volt a helyismeret.

2019. augusztus 28-án telefonon hívott fel egy tehetős békési vállalkozót. Egy kietlen békési úton, egy százlakosú kistelepülés külterületén erőszakolt ki egy találkozót, ahol közölte a vállalkozóval, hogy ő nemzetközileg is ismert, az Interpol által is nyilvántartott bérgyilkos, akit valaki azért bérelt fel, hogy megölje őt. Indokként a megbízó a szerelemféltést jelölte meg, mint mondta, a célszemély nagy szerencséje, hogy ő profi bérgyilkosként családi ügyeket csak ritkán vállal, ráadásul hazai pályán sem szívesen öl. Ezért felajánlotta: ha fizet neki a férfi, akkor nem teljesíti a megbízást. Milliókat kért, és húsz óra gondolkodási időt adott.

A fenyegetés komoly félelmet keltett az érintettben, ezért még aznap este K. lakóháza előtt átadta neki a kért összeget. Ám ezt követően elmesélte az esetet a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak, a Magyar Nemzet információi szerint a zsarolónak átadott bankókat is megjelölte. A rendőrök hamar kiderítették, hogy K. Attilát ténylegesen nem bérelte fel senki. Szándéka a fenyegetéssel kizárólag arra irányult, hogy a kiszemelt vállalkozó pénzét megszerezze. Nem volt ideje elkölteni a pénzt, elfogták, a bíróság letartóztatta, azóta sem engedték szabadlábra, tartva attól, megfenyegetné a tanúkat.

Az eljárás nyomozati szakasza idén júliusban vádemeléssel zárult, az ügyész két év nyolc hónap letöltendő szabadságvesztés kiszabására tett javaslatot a zsarolás bűntett elkövetése miatt. Az indokolásban az is szerepel, hogy feltételezhető: ha a sértett nem fordul a rendőrséghez, a vádlott tovább zsarolta volna, s más célpontokat is keresett volna magának a bérgyilkosos meséhez. A Gyulai Bíróság a most kezdődő tárgyalás során december elejére hozhatja meg az elsőfokú ítéletet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.