Brüsszel a járvány közepén is csak a piacot védi

Magyarország többfajta, többek között orosz és kínai koronavírus-vakcina beszerzéséről is tárgyal, azonban Brüsszel szerint nem lehet használni unión kívüli szert a járvány elleni védekezésben. A Magyar Nemzet információi szerint az EU, piacvédelemre hivatkozva, csak a kereskedelmi forgalmat tudja megtiltani, a beszerzett oltóanyag hazai egészségügyi felhasználását nem.

Magyar Nemzet
2020. 10. 31. 6:40
a vakcina a legolcsóbb és a leghatékonyabb megoldás Forrás: Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában egyebek mellett közölte: december végén, január elején várható, hogy a koronavírus elleni első adag vakcina megérkezik Magyarországra, így a krónikus betegeket, a legveszélyeztetettebb időseket január környékén be lehet oltani.

– Nagy tömegben pedig valószínűleg áprilisban érkezik meg az oltóanyag – mondta a kormányfő. Hozzátette: az operatív törzset egy átoltási terv elkészítésére utasította, és a kínai, valamint az orosz vakcinák ügyében is tárgyalásokat folytatnak, így könnyen lehet, hogy tavasszal két-három fajta vakcina is lesz Magyarországon.

Karácsony előtt érkezhet meg az első szállítmány

A Magyar Nemzet értesülése szerint eddig hat vakcinagyártóval tárgyaltak az uniós országok.

Az AstraZeneca cég szerződés tervezetét 2020. augusztus 14-én küldte meg a tagállami képviselőkből álló Steering Board-tagoknak. A cég összesen maximum 300 millió adag vakcina gyártását vállalja az EU piacára, az országok pedig lakosságszám-arányosan kapnak belőle, amennyiben igényt tartanak rá. Ehhez a szerződéstervezethez hazánk 2020. augusztus 24-én csatlakozott. Hazánk a megrendelt oltóanyag-mennyiséget havi elosztásban fogja megkapni, az előzetes tervek szerint 2020. december 20-tól. Fontos jelezni, hogy ez egy előzetes menetrend, és megváltozhat. Összhangban a holland, francia és spanyol szakértők álláspontjával, a magyar szakértők álláspontja az AstraZeneca vakcinájáról az volt, hogy a rendelkezésre álló eddigi adatok alapján hatékony immunválaszt volt képes kiváltani, jól tolerálható, biztonságos szernek tűnik, amely jó eltarthatósággal is rendelkezik.

A Sanofi-GSK az oltóanyag-beszerzési szerződés tervezetét 2020. szeptember 17-én küldte meg a tagállamoknak. A cég összesen maximum 300 millió adag vakcina gyártását vállalja az EU piacára. A vakcina oltási sorozat két, 3-4 hetes időközzel beadandó adagból áll.

A Janssen Pharmaceutica NV 2020. október 8-án küldte meg a szerződéstervezetet, melyhez hazánk 2020. október 14-én csatlakozott. A cég vállalja 200 millió adag oltóanyag (ún. alap oltóanyag mennyiség) szállítását a tagállamok által kijelölt nemzeti központokba. A magyar szakértők álláspontja a Janssen vakcinájáról a rendelkezésre álló eddigi adatok alapján az volt, hogy az hatékony immunválaszt volt képes kiváltani, jól tolerálható, biztonságos, jól eltartható szer.

Azt is megtudtuk, hogy a fentieken túl további három céggel zárultak már le a tárgyalások.

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.