A médiatanács négy állampolgári bejelentés vizsgálatában döntést hozott, és eljárást indított a Rádió 1 Balázsék című műsorának július 2-i és a Klubrádió Megbeszéljük elnevezésű műsorának szeptember 24-i adása miatt – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint az egyik bejelentő a Rádió 1 Balázsék című műsor szeptember 15-i adásának túl enyhe korhatár-besorolását kifogásolta, arra hivatkozva, hogy a műsorban többek között egy biztosítási csalást tárgyaltak.
A testület megállapította, hogy a beszélgetés negatív színben, kerülendő példaként tüntette fel a csalást, a műsorvezetők a részleteket nem emelték ki, kétszer is közvetlenül felhívták a hallgatók figyelmét arra, hogy ilyen módon ne próbálkozzanak pénzhez jutni, a szarkasztikus humort pedig az érintett 12-16 éves korosztály is képes helyesen értelmezni, ezért a testület nem indított eljárást az ügyben.
Egy másik, a műsor július 2-i adását kifogásoló bejelentés alapján viszont eljárást indít a médiatanács, mert a 12 éven aluliaknak nem ajánlottként besorolt műsorban direkt szexuális utalások hangzottak el, és azok torz magatartásmintát és kapcsolati modellt közvetítettek – írták.
Közölték azt is: vizsgálta a tanács az RTL Klub A Konyhafőnök című műsorának szeptember 10-i esti adását is, amelyben a bejelentő azt kifogásolta, hogy egy-egy feszült helyzetben elhangzott a „megöllek” szó.
A médiatanács megállapította, hogy veszélyeztető vagy valóságos tartalom nem állt a kijelentés mögött, ezt pedig a kiskorú nézők is megérthették, így nem volt szükség a 12-esnél magasabb korhatár-besorolásra.
A grémium szintén bejelentésre foglalkozott a Klubrádió Megbeszéljük című, szeptember 24-i műsorával. A bejelentő szerint gyűlöletkeltők és kirekesztők voltak az egyik betelefonáló kijelentései a székelyekről és Vidnyánszky Attiláról, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökéről.
A Médiatanács az ügy kivizsgálására eljárást indított, és nyilatkozattételre hívta fel a rádió szolgáltatóját.
Kártérítési pert nyert a Médiatanács a Klubrádióval szemben
Jogerősen is megnyerte a pert a Médiatanács a Klubrádióval szemben, a balliberális médiumnak összesen közel harmincmillió forint perköltséget kell fizetnie az alperesnek – írta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a közleményében. Bár a Fővárosi Ítélőtábla szeptember 24-én hagyta helyben a Fővárosi Törvényszék döntését, a Médiatanács csak a napokban kapta kézhez az eredményt. Ismertették, hogy 2015-ben mintegy 1,4 milliárd forint kártérítési pert indított a balliberális médium, amelyet a törvényszék első fokon teljes mértékben elutasított. A döntés indoklása szerint „a Klubrádió kártérítési igénye alaptalan, ugyanis különös szakértelem nélkül is megállapítható, hogy a keresetben megjelölt számítási módszertan alapjaiban hibás és irreális, továbbá a Klubrádió azt sem tudta bizonyítani, hogy a bevételeinek csökkenése bármilyen összefüggésben állt volna a Médiatanáccsal kialakult jogvitával.”
A jogerős ítélet külön kiemeli, hogy bár a bíróságot nem terhelte kitanítási kötelezettség, azonban a Fővárosi Törvényszék számos alkalommal felhívta a Klubrádió figyelmét arra, hogy a keresetében megjelölt számítási metodika már a kiinduló pontjában is hibás, a Klubrádió azonban még a bírósági figyelmeztetés után sem pótolta az alapvető hiányosságokat.