Jogerősen is megnyerte a pert a Médiatanács a Klubrádióval szemben, a balliberális médiumnak összesen közel harmincmillió forint perköltséget kell fizetnie az alperes részére – írta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleményében. Bár a Fővárosi Ítélőtábla szeptember 24-én hagyta helyben a Fővárosi Törvényszék döntését, a Médiatanács csak a napokban kapta kézhez az eredményt. Ismertették, hogy 2015-ben mintegy 1,4 milliárd forint kártérítési pert indított a balliberális médium, amelyet a törvényszék első fokon teljes mértékben elutasított. A döntés indoklása szerint
„a Klubrádió kártérítési igénye alaptalan, ugyanis különös szakértelem nélkül is megállapítható, hogy a keresetben megjelölt számítási módszertan alapjaiban hibás és irreális, továbbá a Klubrádió azt sem tudta bizonyítani, hogy a bevételeinek csökkenése bármilyen összefüggésben állt volna a Médiatanáccsal kialakult jogvitával.”
A jogerős ítélet külön kiemeli, hogy bár a bíróságot nem terhelte kitanítási kötelezettség, azonban a Fővárosi Törvényszék számos alkalommal felhívta a Klubrádió figyelmét arra, hogy a keresetében megjelölt számítási metodika már a kiinduló pontjában is hibás, a Klubrádió azonban még a bírósági figyelmeztetés után sem pótolta az alapvető hiányosságokat.
A Klubrádió korábban arra alapozta a keresetét, hogy a Médiatanács késedelmesen kötötte meg vele az ingyenes frekvenciára (92,9 MHz) vonatkozó szerződést, így ezen idő alatt médiaszolgáltatási díjat kellett fizetnie egy másik frekvencián (95,3 MHz), továbbá azt állítja, hogy az ebből kialakult jogvita miatt 1,2 milliárd forinttal csökkent az árbevétele és sérült a médium jó hírneve a sajtónyilvánosságban.
A közlemény felidézte: az ügyben először 2016-ban született részítélet, amelyben a bíróság 103 millió forint médiaszolgáltatási díj visszafizetésére kötelezte a Médiatanácsot. Ezenkívül vagyoni kárként 1,7 millió forintot ítélt meg a Klubrádió javára. Ezen összegeket a Médiatanács határidőn belül kifizette a Klubrádiónak, így
a Klubrádió 2011 és 2021 között – a magyar rádiós piacon egyedüliként – médiaszolgáltatási díj nélkül használhatta a frekvenciát.
– tette hozzá a NMHH.