A jelleme mit sem változott az eltelt évtizedek során. Várhatóan erre jut a jelenleg is zajló pszichológusi és elmeorvosi igazságügyi szakértői vizsgálat is, amelyet egy újabb gyilkossága miatt rendeltek el. Még 2008 augusztusában a főváros XII. kerületében, a Kútvölgyi kórházzal szemközti kiserdőben egy hajléktalan sátra kapott lángra; a tűzben halálra égett egy 52 éves férfi. A régi ügyek megoldásában jeleskedő kiemelt ügyeket felderítő főosztály Németh Istvánt azonosította gyanúsítottként, aki élettársával a hajléktalantáborban élt a gyilkosság idején. Németh és áldozata a pénzen vesztek össze, mire Németh leöntötte benzinnel a férfit, és felgyújtotta. Az ügy nyomozása várhatóan novemberben lezárul, és átadják az iratokat az ügyészségnek vádemelésre.
Lassan halad a vírusjárvány miatt a rendőrgyilkos pere
Hetente megerőszakolta a saját gyerekeit 2017 októbere előtt a sértettekkel közös tarnaszentmiklósi lakása mögötti romos épületben – így szól a vád a most 60 éves Németh István ellen, aki ezért áll a bíróság előtt. A férfi 2000-ben szabadult feltételesen a börtönből, ahol azért ült, mert 1979-ben részt vett az akkoriban nagy port felverő rendőrgyilkosságban. A bűnök sorának ezzel nincs vége: novemberben zárul annak az ügynek a nyomozása, amelyben a vád szerint Németh felgyújtott és megölt egy hajléktalant.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!