Lengyel László: A „legnyomorultabbak” szavaznak a Fideszre

A köztudottan baloldali politológus a Klubrádió műsorában szidalmazta a Fidesz szavazóit.

Forrás: ORIGO.HU2020. 10. 13. 20:24
null
Fotó: ATV
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lengyel László baloldali politológus a Klubrádió műsorában szidalmazta a Fidesz szavazóit. Szerinte a legnyomorultabbak szavaznak a Fideszre. Ahogy több cikkünkben is megírtuk: a baloldal képtelen méltósággal tudomásul venni a vasárnapi borsodi időközi választási vereséget.

Lengyel László baloldali politológus szerint a „legnyomorultabbak” szavaznak a Fideszre a falvakban, de nem csak ezt mondta. Kijelentette, hogy a falvakban és a kisvárosokban a kormánynak áll a zászló, ebben most már tendencia van, ez nem újdonság. Az, amit a kormány a városoknak próbál nyújtani, az nulla, ami azonban még szomorúbb, hogy amit az ellenzék a falvaknak nyújt, programban, gondolkodásban, hogy mi a jövőjük, az is nulla – közölte.

Ő nem látja, hogy az ellenzék mit tudott volna mondani ezeknek az – egyébként szerinte – nyomorult falvaknak. Lengyel azt is mondta: furcsa dolog, hogy a legnyomorultabbak szavaznak a Fideszre, csak onnan remélnek anyagiakat, az ellenzéktől egyáltalán nem remélnek semmit – olvasható az Origó.hu cikkében.

Az Alapjogokért Központ mindezt így kommentálta:

https://www.facebook.com/alapjogokert/photos/a.769799143052160/3732313080134070/?type=3

Jakab bizalmasa a cigányokkal magyarázza a kudarcot

A szerencsi időközi választási kampány, majd az azt követően elszenvedett vereség után kifordultak magukból az ellenzéki politikusok, köztük Horváth Gábor, a Jobbik ceglédi vezetője, Jakab Péter bizalmasa, aki a győztes jelölt, Koncz Zsófia vélt származásán köszörülte a nyelvét, valamint – ahogy az már a baloldaltól megszokottá vált –, a választókat tette felelőssé az ellenzéki kudarcért. Ezúttal a romákat.

Horváth Gábor a Nagykőrös Info nevű Facebook-oldal moderátorával rúgta össze a port, amikor kijelentette, hogy a Fidesz–KDNP jelöltje csak azért győzhetett, mivel a cigányok támogatását élvezte.

„Sose győznétek a cigányok nélkül, de hát ki onnan jött, úgy kapja a támogatást” – hangoztatta rasszista véleményét a jobbikos vezető, aki kiválóan prezentálja, hogy a Jakab Péter vezette alakulat nem változott semmit az évek alatt, hiába rehabilitálta a baloldal a „néppártosodott” Jobbikot.

Horváth Gábor szerint a baloldal felsüléséről egyértelműen a cigányok tehetnek, akik a fideszesekkel együtt félelemben tartják a helyi magyarokat. A Jobbik ceglédi vezetőjének meggyőződése, hogy a rasszista és antiszemita kijelentéseiről elhíresült Bíró Lászlót a magyarok kétharmada támogatta, a Fideszre pedig magyar ember csak akkor szavaz, ha az a NER haszonélvezője. Közvetkezésképpen megállapította, hogy Borsodban egyetlen magyar sem szavazott a Fideszre, csak a romák, hozzátéve, hogy „Borsod pont olyan fertő, mint maga a Fidesz”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.