Még két hónapig érvényesek a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt okmányok

Az ügyfelek lehetőség szerint előzetes időpontfoglalás után keressék fel a kormányablakokat.

Forrás: MTI2020. 10. 15. 22:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még két hónapig, december 15-éig érvényesek a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt okmányok – közölte a Koronavírus Sajtóközpont csütörtökön a koronavirus.gov.hu oldalon. A kormányzati portálon azt írták: a kormányhivatalok arra kérik az ügyfeleket, hogy akik még nem hosszabbíttatták meg személyi igazolványukat, útlevelüket vagy vezetői engedélyüket, minél hamarabb, és lehetőség szerint előzetes időpontfoglalás után keressék fel a kormányablakokat.

Emlékeztettek: a koronavírus-járvány első hulláma alatt a személyes találkozások csökkentése érdekében döntött úgy a kormány, hogy az állampolgárok március 11. és július 3. között lejáró okmányai, valamint a gépjármű forgalmi engedélyek – Magyarország területén – még december 15-éig érvényesek maradnak. Az érintett 660 ezer lejárt igazolvány, de automatikusan meghosszabbított lejárt okmányok közül eddig már több mint 280 ezret cseréltek újra vagy hosszabbítottak meg a kormányablakok.

A gyorsabb és kényelmesebb ügyintézés, valamint a másfél-két méteres szociális távolság betartása érdekében a kormányhivatalok arra kérik az ügyfeleket, hogy foglaljanak előzetesen időpontot a magyarorszag.hu weboldalon vagy a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon keresztül. A lejárt forgalmi engedélyek miatt a műszaki vizsgaállomásokat kell felkeresni.

Kitértek arra is, hogy a kormányablakok és kormányhivatalok ügyféltereiben kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése, a sorszámkiadó gépeket pedig kizárólag az ott dolgozók kezelik. A fertőzések elkerülése érdekében kézfertőtlenítő-szereket helyeztek ki, az ügyfélpultokon védőplexit alakítottak ki, a helyiségeket pedig rendszeresen fertőtlenítik. Az ügyfélterekben egy időben tartózkodók maximális létszámát is korlátozhatják a hivatalok – közölte a sajtóközpont.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.