Kiss Róbert, rendőr alezredes az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta:
a külföldről érkező tranzit áthaladás engedélyezett, a határon egészségügyi vizsgálat várja az érkezőket, ha koronavírus gyanúját nem állapítják meg,
akkor a továbbhaladás biztosított, de 24 órán belül el kell hagyni az országot. Csak pihenőhelyen engedélyezett a megállás. A határokon kifelé három, míg befelé két órás várakozás van.
Müller Cecília tisztifőorvos szeretettel köszöntötte az idős állampolgárokat az Idősek Világnapján. A tisztifőorvos részt vett az Idősek Tanácsának ülésén, az idősek kérdéseket és javaslatot fogalmaztak meg felé.
- Figyelembe vesszük az intézkedéseink során, a pandémia rájuk nehezedik, viseljünk egymás iránti felelősséget. Csak hálával és köszönettel gondolok az idősekre. Rengeteg olyan nyomás nehezedik rájuk, amit nehéz elviselni
– mondta el Müller Cecília.
Mi történik azzal, aki magát betegnek érzi – vetette fel a témát a tisztifőorvos. – Ha valaki belázasodik nincs arra szükség, hogy pánikba essen – tanácsolta Müller Cecília. Hozzátette:
aki betegnek érzi magát, telefonon értesítse a háziorvosát, mérje meg a hőmérsékletét. Mondja el az összes tüneteit.
A háziorvos rendeli el mintavételt, azt megelőzőleg két-három órában étel-ital fogyasztás ne történjen. Pálcával a garatból és az orrból mintát fognak venni.
- Pozitív esetén meg fogja kapni a hatósági értesítést a karantén időtartamáról.
A tünetmentesség kapcsán 10 nap múlva válik szabaddá válik, nem szükséges további laboratóriumi vizsgálat a WHO protokollja szerint
– magyarázta Müller, aki figyelmeztetett: ha az otthon tartózkodás alatt tüntetéssé válna, akkor ismét hívni kell a háziorvost. Főleg a krónikus betegek vigyázzanak magukra. Az életkor sem garancia semmire.
Az iskolai hőmérőzés kapcsán Müller elmondta: a felnőttek esetében ugyanaz az értékhatár 37, 8 fok.
- Lázról 38 fok felett beszélünk, kicsit alá mentünk az értéknek az iskolai tartózkodás megállapításánál
– érvelt a tisztifőorvos.
Müller arról tájékoztatott: 25 szociális intézményben van jelen a vírus, kettő olyan, amely az első hullámban is érintett volt. Ahol jelen van a vírus, ott jellemzően alacsonyak a megbetegedések.
Müller Cecília felhívta a figyelmet, hogy megérkezett a szezonális influenza járvány is, ami fokozza azt a többletterhet, amit viselni kell az elkövetkező időszakban. Arról is szólt, hogy
a mai napon elkezdődött a testhőmérséklet mérés az oktatási-nevelési intézményekben. A láz mérése egy könnyű eszköz a betegség kiszűrésére
– vélekedett. 37, 8 fokos a limit határ, efölött az érték fölött már lázas állapot feltételezhető. De ez természetesen egyéb betegségre vagy fertőzésre is utalhat – tette hozzá.
Mindenkire érvényes, hogy csak mérést követően léphet be az intézményekbe – hangsúlyozta. Hozzátette: bízik abban, hogy továbbra is fennmarad a tendencia, hogy
a gyerekeket kevésbé érinti a járvány terjedése.
Az országos tisztifőorvos a koronavírus legfrissebb adatait is ismertette: mára 848 fővel emelkedett a fertőzöttek száma. Így összesen a járvány kezdete óta 27 309 pozitív esetet regisztráltak. A mai napon az aktív betegek száma 20 410 fő. Kórházban 710 embert ápolnak, közülük 52-en vannak lélegeztetőgépen. Az elmúlt 24 órában 16 ember hunyt el, ez egy magas szám, azokhoz az adatokhoz képest, amit eddig közöltek – állapította meg.
Müller Cecília hangsúlyozta:
a közösségi terjedés lényege, hogy nem tudjuk megmondani, ki lehet fertőzött, akár tünetmentesen is.
Így továbbra is nagyon ébernek kell maradni – figyelmeztetett.
Rendkívül fontos az a megelőző szabályrendszer, amit mindig elhangzik: vigyázni kell a magas kockázatot viselő embertársainkra.
A PCR-tesztekkel kapcsolatban az országos tisztifőorvos elmondta: az elmúlt napon 11 972 laboratóriumi vizsgálatot végeztek. Változatlanul érvényes a szabály, hogy mindenki,
akit a háziorvos gyanús esetnek feltételez, ahhoz kihívhatja a Országos Mentőszolgálat mintavételi egységeit,
és a vizsgálat térítésmentesen megtörténik.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezOrbán Viktort a Tiszánál is sokan várták + videó
A kampányviziten Koncz Zsófia is részt vett.
Meghalt Varga Szilvia
A Közszolgálati Közalapítvány Kuratórium Fidesz által delegált tagja 53 évesen hunyt el.
Jövő héten már harminc fok is lehet + videó
Folytatódik a változékony időjárás.
Drámai videókat tettek közzé a verőcei hajóbaleset után indult keresésről + galéria
Kórházba szállították a baleset túlélőjét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Itt van Karácsony Gergely válasza a budapestiek gondjaira - videó
Drámai videókat tettek közzé a verőcei hajóbaleset után indult keresésről
Házasság első látásra: özönlenek a gratulációk Petra és Andris bejelentése miatt
Lesz magyar mozdonygyár
Nincs kedved órákig sikálni a sütőrácsot? Dobd a fűbe egy éjszakára!
Kiderült, honnan jött a Verőcénél ütköző szállodahajó – tart a szemle Komáromban
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Sokan így rontják el a natúr csirkemellet: kihagyják az egyik fontos összetevőt
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
Embertelen állapotok uralkodnak a Duna-parton
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Itt van a svájci szállodahajó, amelyet feltartóztattak a verőcei súlyos baleset után + fotó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezOrbán Viktort a Tiszánál is sokan várták + videó
A kampányviziten Koncz Zsófia is részt vett.
Meghalt Varga Szilvia
A Közszolgálati Közalapítvány Kuratórium Fidesz által delegált tagja 53 évesen hunyt el.
Jövő héten már harminc fok is lehet + videó
Folytatódik a változékony időjárás.
Drámai videókat tettek közzé a verőcei hajóbaleset után indult keresésről + galéria
Kórházba szállították a baleset túlélőjét.