Ha visszaemlékszünk, tavasszal a koronavírus-járvány első hullámában a magyar kormány rendkívüli jogrendet vezetett be, hogy sikeresen tudjon védekezni. Természetesen a hazai és nemzetközi baloldal felhördült, diktatúrát kiáltott, hetes cikkellyel fenyegetőzött, volt minden.
Május közepén pedig Věra Jourová többek között Cseh Katalinnal szerepelt együtt a B’nai B’rith International zsidó szervezet egyik online eseményén, amelynek a témája a demokrácia és a járvány kapcsolata volt.
A cseh politikus nem fogta vissza magát, már a felvezetőjében bírálta a lengyel és magyar kormányokat: Varsó az elhalasztott elnökválasztás, Budapest pedig a vírustörvény miatt kapott újfent kritikát.
Cseh Katalin is odatette magát.
Arról panaszkodott, hogy az Orbán-kormány „bosszúból” kivérezteti az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, így azoknak a kiszolgáltatott helyzetükben esélyük sincs orvosolni a járványt. Cseh azért is lobbizott, hogy ne a kormány kapja az EU-s pénzeket, hanem az önkormányzatok.
A momentumos EP-képviselő Facebook-oldalán is elmélkedett egy sort az online konferenciáról. Mint írta, Jourovával egyetértettek abban, hogy a helyi közösségeknek fontos lenne közvetlen támogatáshoz jutniuk a magyar kormány tevékenységét pedig továbbra is szorosan felügyelik.
A beszélgetést egyébként díszes társaságban rendezték, a német szociáldemokrata Dietmar Köster, a német zöldpárti Terry Reintke is részt vett rajta.
Reintke – mögötte van a szivárványos zászló – egyébként szerepel a Soros-listaként elhíresült lajstromon is, amelyen Soros megbízható európai parlamenti embereit listázzák.