Papírtasakgyártó üzemet adtak át Mezőkövesden

Díszpapírtasakokat gyártó üzemet adott át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkövesden a Kézmű–Erfo–Főkefe cégcsoport, a beruházás mintegy nyolcvanmillió forintba került, az üzem 95 embert foglalkoztat, köztük 93 megváltozott munkaképességűt.

Forrás: MTI2020. 10. 30. 14:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára az avatáson azt mondta: a kormány 2010-től arra törekszik, hogy az emberek megélhetésének középpontjában a munka legyen, olyan legyen a társadalom és a gazdaság, hogy mindenki munkából tudhassa eltartani magát.

Úgy fogalmazott: a cél az, hogy „segély helyett munka legyen”, a mostani járvány idején is a munka köré kell szervezni a megélhetést.

Szólt arról is, hogy Magyarországon több mint 4,5 millióan dolgoznak a gazdaságban, közülük 155 ezren megváltozott munkaképességűek, az ő akaratuk azonban nem változott meg, magukat is, családjukat is bérből, jövedelemből szeretnék eltartani.

Az államtitkár elmondta: a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátája ma 44 százalékos, ez 2010-ben mindössze 18 százalék volt, „ettől függetlenül van még előttünk munka”.

Csizi Péter, a cégcsoport ügyvezető igazgatója az avatáson arról szólt, hogy a Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. 2007-től van jelen Mezőkövesden. A Társaság a Kézmű és az Erfo Közhasznú Nonprofit Kft.-vel együtt több mint kilencezer-ötszáz embernek biztosít munkát országszerte száznegyven telephelyen.

A mezőkövesdi üzemben dolgozók számát az év végéig százhúszra kívánják növelni. A gyárban dísztasakokat és díszdobozokat készítenek a világ legjelentősebb márkái számára, míg kisebb részben irodai papírárukat – irodai gyorsfűzőket – gyártanak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.