Vejkey Imre: Politikai szerepet vállalt az OBT

Az Országgyűlés igazságügyi bizottságának elnöke szerint politikai szereplőként lépett fel az OBT a Kúria-elnök ügyében.

2020. 10. 20. 13:58
Budapest, 2016. április 8. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője (b) és Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese az alaptörvény módosításáról tartott, ötpártinak meghirdetett egyeztetés után a Honvédelmi Minisztériumban 2016. április 8-án. A tanácskozáson az MSZP nem képviseltette magát. MTI Fotó: Kovács Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azzal kapcsolatban, hogy az OBT Varga Zs. András függetlenségét is kétségbe vonta, a képviselő azt hangsúlyozta, az új elnök az elmúlt negyedszázadban mindvégig független alkotmányos intézményekben működött. – Varga Zs. András tevékenysége során bizonyította a függetlenségét, s róla azt is biztosan tudni, hogy a nemzetközi Soros-hálózat sem bír rá befolyással. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy a Kúria elnöke nem királyi pozíció, nem mondja meg, hogy milyen ítéletek szülessenek különböző ügyekben. A Kúria elnöke ugyanis hármas és ötös tanácsokban jár el, és mindössze egy tagja a tanácsnak, s egyetlen szavazata van. A Kúria elnökének főként igazgatási feladatai vannak, konkrét ügyekbe nem szólhat bele – mutatott rá Vejkey.

A képviselő arra is emlékeztetett, hogy a Soros György által finanszírozott Amnesty International az igazságügyi bizottság ülése előtti napon kitette a honlapjára, hogy a baloldali képviselők milyen kérdéseket tegyenek fel a jelöltnek. – Ez egy teljesen elképesztő gerillatámadás az Országgyűléssel szemben. Látható, hogy a tőzsdespekuláns hálózata mindig eggyel beljebb teszi a lábát az ajtón – fogalmazott, sürgetve a nemzeti szuverenitásunkat sértő kísérletek elleni fellépést.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.