Visszautasítják az SZFE új vezetésének ajánlatát az egyetemfoglalók

Fenntartják a blokádot az SZFE diákjai, akik az új vezetőség ajánlatát ultimátumnak tekintik és visszautasítják.

Forrás: MTI2020. 10. 05. 20:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fenntartják a blokádot a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, akik az újonnan kinevezett vezetőség ajánlatát ultimátumnak tekintik és visszautasítják. Az egyetemfoglalók képviselői hétfői budapesti sajtótájékoztatójukon elmondták: az egyetemi autonómia feltételei rögzítve vannak a nemzeti felsőoktatási törvényben, nem képezhetik semmilyen egyeztetés részét.

Kiemelték: az egyetemi dolgozók sztrájkjának harmadik napjában a tanulmányi félév felfüggesztésével fenyegetni abszurd, a tanév érvényességéről pedig csak jogszerűen kinevezett vezetőségnek lenne felhatalmazása dönteni. „A Színház- és Filmművészeti Egyetemnek legitim vezetése jelenleg nincs” – vélekedtek.

Upor László
Fotó: MTI/Mónus Márton

Mint elhangzott, az egyetem hallgatósága a blokádot fenntartja, a tiltakozáshoz való demokratikus jogával továbbra is él.

Többek között kétlépcsős bérfejlesztést, az intézmény jövőjéről szóló, átfogó egyeztetést, valamint az egyetemi épületek blokádját szervezők büntetlenségét ígérték a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetői abban az esetben, ha azonnal befejeződik az intézmény dolgozóinak sztrájkja és október 7-ig az épületek blokádja. Novák Emil megbízott általános rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár erről vasárnap nyílt levelet tett közzé.

„Emberi tárgyaknak” nevezte Upor László az SZFE vezetőségét

Ultimátumként kezeli Upor László, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egykori tanára Szarka Gábor kancellár és Novák Emil általános rektorhelyettes nyolc pontban foglalt engedményét. A blokádot támogató balliberális műfordító a Hírklikknek úgy nyilatkozott, bár nem ismeri a rektorhelyettesnek kinevezett rendezőt, Vidnyánszky Attilát a legádázabb ellenségének tekinti.

– Az, hogy ilyen, a felsőoktatási törvénnyel teljesen szembemenő módon jelölnek ki vezetőnek látszó „emberi tárgyakat”, semmiképp nem elfogadható – mondta a Hírklikknek Upor László, a SZFE lemondott rektorhelyettese. Novák Emil kinevezett rektorhelyettes és az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma kapcsán Upor kiemelte: kinevezésük „módja és körülményei elfogadhatatlanok” a számukra. Hozzátette: Vidnyánszky Attilával nem személyes a konfliktusuk.

A Novák Emil megbízott általános rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár által bejelentett, az egyetemnek juttatandó többlet állami támogatásra és a tanároknak járó fizetésemelésre Upor úgy reagált, az szimpla zsarolás, megvesztegetés. Azt azonban elismerte, hogy a kormány által nyújtott többletfinanszírozás nem blöff, ugyanis Gulyás Gergely egy korábbi Kormányinfón mindezt hivatalosan is bejelentette.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.