időjárás 17°C Aurél 2022. október 5.
logo

A járvány alatt sem csökkent az ország védelmi képessége

Baranyai Gábor
2020.11.26. 17:37
A járvány alatt sem csökkent az ország védelmi képessége

Több mint 3700 honvéd vesz részt a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. A veszélyhelyzeti feladatok megkövetelték a készenléti szolgálatok átszervezését is, de ez nem jelenti azt, hogy az ország fegyveres védelmi képessége csökkent volna. A Magyar Honvédség egy kisfilmet is készített a katonák vírushelyzetben végrehajtott feladatairól.

A koronavírus-járvány második hullámában a Magyar Honvédségre háruló feladatokat (járőrözés, egészségügyi feladatok, határzár-határvédelem, az országon átutazók számára kijelölt humanitárius korridor biztosítása, fertőtlenítés, őrzés-védelem) naponta több mint 3700 katona végzi – tudta meg a Magyar Nemzet. A Honvédelmi Minisztérium lapunk kérdésére közölte: a jelenlegi helyzet megkövetelte a készenléti szolgálatok átszervezését, ami új, a korábbi formától eltérő feladat-végrehajtást és koncepciót jelent.

– Ez azonban nem azt jelenti, hogy az ország fegyveres védelmi képessége csökkent volna.

Az országot érő váratlan támadás elhárítására a Magyar Honvédség minden időben készen áll – szögezte le válaszában a tárca, hozzátéve: a Magyar Honvédség rendőrséget megerősítő járőrei és más, a Covid–19 elleni védekezésbe bevont állomány nem része a készenléti szolgálati rendszer azonnali reagáló erőinek.

 

Nyíregyháza, 2020. szeptember 16.
A honvédség járványügyi bevetési egységének egyik tagja a nyíregyházi Tündérkert Szeretetotthon előtt 2020. szeptember 16-án. A magánfenntartású szeretetotthonban többen megfertőződtek koronavírussal. A bevetési egység megkezdte az intézmény fertőtlenítését
– MTI/Balázs Attila

A minisztérium részéről kiemelték: „A Magyar Honvédség teljes képességével a magyar emberek szolgálatában áll, és akár békeidőben, akár vírus okozta veszélyhelyzetben vagy más egyéb konfliktus esetén mindig képes és kész arra, hogy a magyar emberek biztonságát, szabadságát és az ország függetlenségét óvja. Ahogy a járvány első hulláma idején, most is minden képességünkkel és eszközünkkel készen állunk arra, hogy segítsük a járvány elleni védekezést, megőrizzük a magyar emberek biztonságát, óvjuk egészségüket.”

A Magyar Honvédség egy kisfilmet is készített a katonák vírushelyzetben végrehajtott feladatairól. Iványi Balázs őrnagy, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs osztályának munkatársa az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában elmondta: a lakosság számos helyen találkozhat most a katonákkal az ország legkülönbözőbb pontjain. A film célja, hogy bemutassák, hol, milyen formában, miért találkozhatunk katonákkal, mit csinálnak ott, és mivel segítik a járvány elleni védekezést.

Iványi Balázs kiemelte: az egészségügyre hárul most a legnagyobb teher, az ő munkájukat is nagyban segítik a katonák. A tavasz óta működő kórházparancsnoki rendszerben 60 katona vesz részt. Továbbá több mint 1100 katona az ország 93 kórházában segít azokban a feladatokban, amelyekhez nem kell egészségügyi végzettség, mint például adminisztratív feladatok, beléptetés-ellenőrzés, anyagmozgatás, logisztikai feladatok.

Ezenfelül az utcákon, közterületeken is több helyszínen, nagyobb létszámban segítik a katonák a rendőröket a járvány elleni védekezés érdekében hozott szabályok betartásának ellenőrzésében. Továbbá mintegy 22 kormányzati épületnél, külképviseletnél is ott vannak a katonák.

Kérdésre válaszolva az őrnagy azt is elmondta, a járvány kezdete óta több katona is megfertőződött a koronavírussal. – Jelenleg egyikük sincs súlyos állapotban – közölte.

Mint a Magyar Nemzet korábban megírta: a Magyar Honvédség tavasz óta folyamatosan közreműködik a veszélyhelyzettel kapcsolatos feladatokban, támogatja a rendőrséget és az egészségügyi dolgozókat, a magyar embereket.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.