Az erdioldal.hu birtokába került előterjesztés szerint Csőzik László polgármester brutális adóemelésre készül. A dokumentum szerint a mostani 440 Ft/négyzetméterről 1000 Ft/négyzetméterre emelné egyes érdi ingatlanok építményadóját. A lépést azzal indokolná, hogy sokan bérbe adják az ingatlanokat és a bérleti díjból ki tudják fizetni a megemelt adót is.
Így egy jelenleg 33 000 forint adójú lakás esetén a fizetendő adó 75 000 forintra emelkedik.
Ezen kívül Csőzik megsarcolná a katás kisvállalkozásokat is. Az indoklás szó szerint ezt tartalmazza: „E vállalkozások már a kata-adóalanyiság választásával jelentős adókedvezményhez jutnak, ezért számukra indokolatlannak tartom a helyi iparűzési adó tekintetében további kedvezmény biztosítását.”
– Az előterjesztésből kiderül, ahogy a baloldal hatalomra kerül, egyből adókat emel. Különösen most visszatetsző, amikor a kormány a vállalkozásokat segíti a koronavírus-járvány által elszenvedett veszteségeik miatt, közben Csőzik a vállalkozóktól vonja meg a kedvezményeket – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Simó Károly, a helyi Fidesz-frakció vezetője. Simó emlékeztetett: Csőzik László a választási kampányában pont az ellenkezőjét ígérte.
– Csőzik azzal kampányolt, hogy igazságossá teszik az eltúlzott mértékű építményadót,
és az érdi székhelyű kis- és közepes vállalkozások értéknövelő és munkahelyteremtő beruházásait adókedvezményekkel támogatják majd. Ehhez képest adóemelést vezet be – reagált megkeresésünkre a Fidesz frakcióvezetője.
A Magyar Nemzet korábban megírta, hogy a tavasszal életbe léptetett rendkívüli jogrend alatt Csőzik László, Érd baloldali polgármestere nem arra használta fel rendkívüli hatalmát, amire kellett volna. A veszélyhelyzet alatt sorozatban hozta meg a járvány elleni védekezéshez nem kapcsolódó döntéseket. Három hónap alatt összesen 106 határozatot és 13 rendeletet fogadott el a képviselők tudta nélkül, ráadásul a különleges jogrend utolsó napján 46 határozatot nyomott át.