Felhévizy nagyon mérges lett, mert az interneten jelentősen megnőtt azoknak a száma, akik tagadják a vírus jelenlétét, szerintük hisztéria az egész, és a védekezést is teljesen feleslegesnek tartják.
Ezért úgy gondolta, hogy ezúttal elmesél egy régi történetet Mészi néniről, aki sajnos a napokban meghalt. A néninek idős kora miatt számos alapbetegsége volt, de sajnálatosan végül koronavírus-fertőzésben hunyt el.
Félix első munkahelyének első munkanapjára készült. Ideges volt, összeszorult a gyomra, csillagokat látott.
Az új kollégák szeretettel fogadták, legalábbis a szemébe mindenki mosolygott. Irányítgatták, terelgették, segítették. Volt egy idős asszony a kollégák között, akit a többiek folyton Mészi néninek szólítottak. Felhévizy mást sem hallott, csak azt, hogy Mészi néni így, Mészi néni úgy. Isten látja lelkét, számára nem volt szimpatikus mindenki Mészi nénije. Sőt kimondottan ellenszenvesnek találta. Sehogyan sem állt rá a szája, hogy ő is így szólítsa, inkább kerülte a vele való kommunikációt.
Úgy négy óra körül, a munkaidő vége felé az egyik vezető kezében tartva egy, a Félix által összeállított papírköteget vörös fejjel kereste a felelőst, aki összekeverte ezeket a fontos iratokat.
A fiatal hírlapíró-gyakornok elsüllyedt szégyenében. Remegett keze-lába. Már az első munkanapján ki is rúgatja magát, gondolta joggal. Ekkor azonban az iroda hátsó részéből egy rekedtes hang – Mészi néni hangja – törte meg a nyomasztó csendet.
– Én voltam, főnök úr! – szólt az idős asszony, és már indult is a főnök kezében lévő, összekevert papírkötegért.
Nagy kő esett le Félix szívéről, hiszen nem rúgták ki, de ugyanakkor lelkiismeret furdalás gyötörte a lelkét. Az a Mészi néni mentette meg, állt ki mellette, aki számára nem volt szimpatikus. Este lehajtott fejjel, bűnbánóan odasomfordált megmentője eldugott asztalához, és csak annyit mondott:
– Nagyon szépen köszönöm.
...
Isten nyugosztalja, Mészi néni! – mondta halkan Felhévizy, és annyit üzent olvasóinak: nagyon vigyázzanak magukra és egymásra is, ez a vírus nem tréfa!
