A kormány visszaállította a rendkívüli jogrendet, ami gyors cselekvést tesz lehetővé. A veszélyhelyzettel kapcsolatos intézkedések végrehajtásában a kormány kéri az állampolgárok együttműködését – hangsúlyozta az operatív törzs napi sajtótájékoztatóján Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A tegnapi kormánydöntésekre visszautalva kiemelte: ma éjféltől éjszakai kijárási korlátozást vezetnek be, éjfél és reggel öt óra között, és a szórakozóhelyek bezárásáról is rendelkeztek. A kulturális rendezvények, sportrendezvények nézőterén csak minden harmadik helyet lehet elfoglalni, a szabályt megszegőkre százezertől egymillió forintig terjedő bírságot szabhat ki a rendőrség, és a helyet akár egy évre is bezárhatják.
Gál Kristóf jelezte: országszerte életbe lépett az ingyenes parkolás, a tömegközlekedést igénybe vevők pedig járatsűrítésre számíthatnak.
Kitért arra is, hogy az elmúlt 24 órában 72 esetben intézkedtek a rendőrök a járványügyi szabályok megsértése miatt, 19 esetben figyelmeztetést, 39 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki, 14 embert pedig feljelentettek.
Aki nem tartja be a szabályokat, határozott, szigorú fellépésre számíthat – húzta alá Gál Kristóf. Beszámolt arról is: hogy az elmúlt napon 5189 hatósági házi karantént rendeltek el.
Gál Kristóf azt is megemlítette, hogy a rendőrség e hét elejétől fokozottan végzi a járványügyi ellenőrzéseket, és súlyosabb szankciókat is alkalmaznak. Egy XX. kerületi élelmiszerüzletet a legsúlyosabb szankcióval sújtották, mert a bolt öt alkalmazottja az álla alá húzva viselte a maszkot.
– Az egyikük a biztonsági őr volt, akinek feladata lenne figyelmeztetni a vásárlókat a szabályos maszkhasználatra. A három napos bezárás mellett helyszíni bírságot is kiszabtak a kollégáim – említette példaként Gál Kristóf.
Müller Cecília országos tiszti főorvos a szerdai tájékoztatón elmondta: sajnos szomorú rekordokat döntött meg a járvány. 4219 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést. Elhunyt kilencven krónikus beteg, köztük egy huszonnyolc éves férfi, a legidősebb elhunyt 99 éves volt. 4871 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 355-en vannak lélegeztetőgépen – ismertette Müller Cecília.