Elkészült a nemzeti átoltási terv első változata, ez is témája az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével folytatott megbeszélésnek – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki konzultáció előtti nyilatkozatában, amelyet Facebook-oldalán tett közzé.
A kormányfő kifejtette: azért hívta meg az akadémikusokat és professzorokat, hogy a vírushelyzetről beszéljenek.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Hangsúlyozta: a helyzet egész Európában rosszabbodik, de annyiban könnyebb, mint tavasszal volt, hogy a végső megoldás, a vakcina belátható távolságban van.
Közölte: Szijjártó Péter külügyminiszter – bár karanténban van – folyamatosan tárgyal különböző vakcinabeszerzési lehetőségekről, és ez a mostani megbeszélés első témája is.
A második pedig az, hogy elkészült a nemzeti átoltási terv első változata, ezt az operatív törzs is hamarosan megtárgyalja, de előtte kikérem erről a professzor urak véleményét – mondta Orbán Viktor.
Az Egészségügyi Tudományos Tanács az egészségügyért felelős miniszter javaslattevő, véleményező- és tanácsadó testülete, mely állást foglal és ajánlásokat dolgoz ki az orvostudományi kutatásokkal kapcsolatos általános érvényű etikai kérdésekben, kidolgozza az orvosbiológiai, klinikai kutatások elveiről és gyakorlatáról szóló etikai irányelveket, valamint az egészségüggyel kapcsolatban jogszabályalkotást is kezdeményezhet.
Orbán Viktor összehívta az Egészségügyi Tudományos Tanácsot
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön megbeszélést folytatott az Egészségügyi Tudományos Tanács elnökségével Budapesten a karmelita kolostorban.
Éjféltől él a rendkívüli jogrend. A szórakozóhelyek bezárnak, éjfél és reggel öt óra között kijárási korlátozás lesz.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön megbeszélést folytatott az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével Budapesten, a Karmelita kolostorban.
A tárgyaláson részt vett Mandl József, az ETT elnöke, Wittmann Tibor alelnök, Csala Miklós, a tanács titkára valamint a testület további tagjai: Dóczi Tamás, Poór Gyula, Sótonyi Péter és Vörös Attila professzorok.