Több mint száz nap után vették le a lélegeztetőgépről a tatai nővért

Nagy Gergelyné Hajnalka a veszélyeztetett korcsoportba tartozott, mert cukor- és pajzsmirigybetegségben szenvedett.

Magyar Nemzet
Forrás: Bors2020. 11. 05. 10:55
null
Budapest, 2020. április 21. A kormany.hu által közreadott képen koronavírussal fertõzött, lélegeztetõgépre kötött beteget lát el egy védõfelszerelést viselõ orvos az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben kialakított izolációs teremben 2020. április 21-én. MTI/kormany.hu/Árvai Károly Fotó: kormany.hu/Árvai Károly
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sikerült lekerülnie a lélegeztetőgépről annak a tatai nővérnek, akit 105 napig tartottak intenzív osztályon az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben – tudta meg a Bors. Az 53 éves nő elmondása szerint a hetedik napon jelentkeztek nála a koronavírus tünetei. Ekkor hívta ki a mentőt. „A családom elmondta, hogy a mentő nem tudott elindulni velem, mert stabilizálni kellett az állapotomat. Az életemért küzdöttek” – mondta a Borsnak Nagy Gergelyné Hajnalka, a tatai Árpádházi Szent Erzsébet Kórház nővére, aki egy éjszakai műszak idején lázasodott be.

„68 napig voltam mélyaltatásban, ekkor műtüdőt is kaptam, mert nem volt elég légzőfelületem. Az orvosok már lemondtak rólam”

– mesélte Hajnalka, aki cukor- és pajzsmirigybetegként a veszélyeztetett csoportba tartozott, és akinek gyógyulását az orvosok csodának tartják. „Mondták a családnak, hogy ha csörög a telefon, ne számítsanak semmi jóra. A családom a 44-ik napon szigorú előírások mellett bejöhetett hozzám elköszönni, de ők nem mondtak le rólam. Ekkor fordult a kocka” – idézte fel a nővér.

– Szerintem abban rejlik a csoda, hogy a gyógyítók és a nővérek fantasztikus munkát végeztek, és a családom iránti szeretet erőt adott a gyógyulásban

– mondta Nagy Gergelyné Hajnalka, akivel korábban egy interjú is készült az M1 aktuális csatornán.

[embed]https://www.facebook.com/watch/?v=662859177703138[/embed]

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.