A kormány által kedden nyilvánosságra hozott határozat szerint a Budapesten, valamint a megyei jogú városokban helyi tömegközlekedési szolgáltatást végző gazdasági társaságoknak csütörtökig kellett elkészíteniük munkanapokra szóló járatsűrítési terveiket a reggel 7 és 9 óra, valamint a 15 és 19 óra közötti időszakra. Ha azokat az illetékes kormányhivatal jóváhagyja, a társaság még aznap köteles intézkedni, ellenkező esetben bírságra számíthat.
Kaposváron a koronavírus-járvány első hulláma óta a korábbinál sűrűbben közlekednek csúcsidőben a helyi autóbuszjáratok, de a közlekedési vállalat kész arra, hogy szükség esetén további járatokat indítson a zsúfoltság elkerülésére – mondta Szita Károly polgármester a Facebook-oldalán közzétett videóban.
A politikus arra kérte a kaposváriakat, hogy november 16-ától a sürgős, személyes jelenlétet igénylő esetek kivételével kérjenek időpontot polgármesteri hivatali ügyintézésükhöz, a közszolgáltató cégekre tartozó teendőket telefonon vagy elektronikus formában intézzék.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az önkormányzat újra várja önkéntesek jelentkezését.
Munkájukat akkor vennék igénybe, ha a járvány első hullámához hasonlóan ismét olyan intézkedésekre kerülne sor, amelyek következményeként segíteni kellene az időseknek a bevásárlásban, ételszállításban. Megjegyezte, tavasszal több mint félezren vállaltak ilyen feladatokat.
Miskolcon „újra él” a járvány elleni védekezéssel kapcsolatos önkormányzati számla, amit még az első hullám idején nyitott a város. Az önkormányzat közlése szerint a felajánlásokból ide befolyó összeget teljes egészében fertőtlenítőszerek és védőeszközök beszerzésére, illetve a járvány terjedését lassítani hivatott egyéb feladatokra fordították.
A borsodi megyeszékhelyen hétfőtől ideiglenesen bezárnak az Avason, Perecesen, Bükkszentlászlón, Szirmán, Martinkertvárosban, a Szentpéteri kapuban és Diósgyőrben a polgármesteri hivatal kihelyezett ügyfélszolgálatai. A folyamatos ügyfélszolgálati nyitva tartás ugyanakkor továbbra is megmarad a polgármesteri hivatal központi, a Városház tér 8. szám alatt lévő irodájában, illetve a Petőfi utca 39. szám alatt.
A személyes megjelenést igénylő anyakönyvi ügyekben az ügyfeleket csak előzetes időpontfoglalás alapján tudják fogadni.