Fontos a rendszeres testmozgás a transzplantáltaknak

Magyarország a második helyen végzett a szervátültetetteknek rendezett Egymilliárd lépés elnevezésű kihíváson.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2020. 12. 20. 14:50
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország 86 csapattal, 384 résztvevővel és mintegy 160 millió lépéssel a második helyen végzett a szervátültetettek világjátéka helyett rendezett Egymilliárd lépés elnevezésű kihíváson – közölte a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke az M1 vasárnap délelőtti műsorában, melyben a mozgás fontosságára hívta fel a figyelmet. Berente Judit kiemelte:

a kihívást – amelyben az Egyesült Államokat, Németországot és Franciaországot is megelőzték a magyarok – a pandémia miatt elmaradt, szervátültetetteknek szóló multisportversenyek helyett rendezték meg.

A résztvevők mobiltelefonra töltött applikációval számolták a lépéseket, amiket lehetett gyalogolva, futva vagy kerékpáron teljesíteni. Ezeket az adatokat hetente kellett szinkronizálni a világszövetség programjával. Berente Judit örömét fejezte ki, hogy élsportolóik mellett olyan transzplantáltakat is sikerült aktivizálni, akik egyébként nem sportolnak rendszeresen. Hangsúlyozta:

az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is ajánlja a rendszeres testmozgást – hetente háromszor ötven percet – a szervátültetetteknek, mert az harminc százalékot hozzá tud adni a beültetett szerv túléléséhez.

Az elnök arról is beszélt: több jótékonysági akciót is indítottak idén a transzplantáltaknak. Tavasszal ötmillió forint értékben maszkot szereztek be és postáztak nekik, később azokat segítették, akik elvesztették a munkájukat vagy nem tudnak dolgozni, karácsony előtt pedig azért indítottak gyűjtést, hogy 25 ezer forint értékű bevásárlással támogassák a nagycsaládosokat. Már 36 családnak nyújtottak így támogatást, és az akció még mindig tart.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.