időjárás 36°C Ulrik 2022. július 4.
logo

Gyurcsányék már a kormányzásra készülnek

Baranyai Gábor
2020.12.07. 05:50
Gyurcsányék már a kormányzásra készülnek

Gyurcsány Ferenc 14 pontban jelölte ki a baloldali összefogás számára a 2022-es országgyűlési választásig vezető utat. A DK elnöke vasárnap hajnali Facebook-bejegyzésében a szivárványkoalíció minden pártjának kijelölte az esetleges kormányzati szerepét. Az országot egyszer már gazdasági és társadalmi csődhelyzetbe juttató volt kormányfő szerint a kormányzásuk egyik „erénye” az lesz, hogy hatalomra kerülésük esetén liberális életfelfogás lesz, és újra eljön a nagy viták ideje a baloldali koalíciós partnerek között.

„Az ellenzék demokratikus koalíciót ajánl Magyarországnak, és koalíciós kormányzati közösségét az azonos világképű demokratikus pártoknak” – olvasható Gyurcsány Ferenc Facebookon közzétett, 14 pontba szedett írásában, amely „egy rövid kivonata annak, hogy mi a Demokratikus Koalícióban hogyan látjuk azt az utat, amin a következőkben együtt fogunk végigmenni”.

A DK elnöke víziójában a szivárványkoalíció minden tagjának kijelölte a szerepét. Gyurcsány kiemeli, hogy ő és pártja lassan egy évtizede azért dolgozik, hogy az általa demokratikusnak tekintett pártok, áramlatok, amelyekbe az antiszemita és rasszista botrányokat halmozó Jobbikot is beleérti, egymásra találjanak.

A Demokratikus Koalíció márciusi, X. tisztújító kongresszusán Fotó: Mirkó István

 

A volt szocialista miniszterelnök szerint a Jakab Péter vezette egykori szélsőjobboldali radikális pártnak állandóan arra kell a leendő balliberális koalíció tagjait figyelmeztetnie, hogy „történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték, mindannyiunk ezerszer felemelő élménye”.

Gyurcsány szerint a szakpolitikai kérdésekben is sokszínű szövetségben a jelenleg parlamenten kívüli Momentum az új generációs európai liberalizmust, az LMP – amely most csatlakozott a leendő közös baloldali listához – és a Párbeszéd a zöldpolitikai elkötelezettséget, az MSZP pedig a szociális demokráciát építő célokat fogja képviselni. A 2022-es országgyűlési választásokig vezető út állomásait is ismerteti a DK elnöke: előválasztás útján jövőre közös egyéni képviselőket és közös miniszterelnök-jelöltet választanak a balliberális pártok támogatói, ezután pár héten belül döntenek a szövetkező pártok vezetői a közös listás indulásról, majd közös programot adnak.

„Az előválasztás belső verseny. Mint minden kampány, sokszor tele lesz érzelemmel, kisebb-nagyobb belső konfliktussal” – vetíti előre Gyurcsány, aki azt ígéri, az előválasztáson győzteseket fogják támogatni, bárki nyer is.

Arról azonban mélyen hallgat, hogy a DK megkezdte a kampányt 38 olyan választókerületben, ahol igényt tart az indulásra, sőt ha kell, az eddigi aspiránsokat is gátlástalanul lecseréli újakra, mint ahogy Érden történt a liberális Bősz Anett helyzetbe hozásával.

A DK vezetője természetesen a jelenlegi kormány elszámoltatását sem hagyja ki a felsorolásából, „tűpontos, érzelem nélküli” eljárást ígér. A választások után válságra, káoszra számít Gyurcsány.

„Ha kell, drámai erőfeszítéssel is akár, de megtartjuk az ország stabilitását, nyugalmát, és nem fogunk engedni a vereséget szenvedők zsarolásának!” – fogalmaz.

A DK vezetője ígéretcunamit is indít: többek között új adó- és támogatásrendszert ígér a szegények felemeléséért, európai béreket és nyugdíjakat, modern – szülőknek visszaadott (!) – iskolákat, illetve egészségügyet ígér.

„Véget vetünk ennek a bornírt, férfivilágra épülő macsó közkultúrának” – tesz neomarxista, feminista hitvallást Gyurcsány, aki írásában a nyugati liberális közgondolkodás, család és egyéni életfelfogás mellett is kiáll.

 

 

Dobrev kampányába ömlik az uniós pénz

Továbbra is szakadatlanul ömlik a pénz Brüsszelből Gyurcsány Ferencné videós kampányára, az elmúlt másfél hét alatt újabb hétmillió forint külföldi támogatást kapott a baloldali politikus – derül ki a Facebookon elérhető adatokból. A további hirdetésekkel együtt már tízmillió forintnál járhat az Európai Parlament szocialista frakciója által juttatott forrás. Ezeket a pénzeket Dobrev Klára imázskampányának népszerűsítésére költik, melynek fő üzenetei a kormány, illetve a járvány elleni védekezés támadása.

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.