Kiss Róbert alezredes az operatív törzs december 22-i sajtótájékoztatóján elmondta, újabb védelmi intézkedés lépett érvénybe: az Egyesült Királyságból nem szállhat le polgári légi jármű a vírus ottani mutálódása és gyors terjedése miatt.
Az alezredes emlékeztetett, hogy megjelent a karácsonyi rendtartásról szóló kormányrendelet is, amely december 24-én estére feloldja a kijárási tilalmat. Érdemes tudni, hogy a 14 év alatti gyerekekre nem vonatkozik a tízfős korlátozás, vagyis a tíz főbe ők nem számítanak bele.
Kiss Róbert úgy tájékoztatott, a maszkviselési előírások megszegése miatt tegnap 244 esetben intézkedtek a rendőrök. Ellenőrizték a vendéglátóhelyeket is, két helyen nem tartották be a nyitvatartási korlátozást, ezért Baranyában és Újpesten kellett intézkedniük a rendőröknek. A kijárási tilalom megszegése miatt december 21-én 296 esetben intézkedtek, a korridorokon pedig 88 alkalommal.

– A mai napon óriási lépést tettünk a járvány kezelésében, ugyanis tegnaptól hazánkra is érvényes az Európai Gyógyszerügynökség engedélye, a két ünnep között már Magyarországra érkezhet az első adag vakcina. A többi járványügyi intézkedést is fent kell tartani, de jelentős eredményt az hozhat, ha nagy számban élnek az emberek az oltás lehetőségével – kezdte tájékoztatóját Müller Cecília.
A vakcina hatása, mint Müller Cecília elmondta, a második adag után hét nappal érezhető, onnantól védett a szervezet a vírustámadással szemben. A számítások szerint a járványügyi védekezés akkor hatásos, ha a lakosság legalább hatvan százaléka be lesz oltva.
Az első adagot az egészségügyben dolgozók kapják, Fontos, hogy minél többen kérjék a vakcinát. A két adag beadása között három hét telik el, és az oltás beadását az egészségügyben dolgozók teljes körű tájékoztatása előzi meg. A tiszti főorvos úgy fogalmazott, bíznak abban, hogy már december 27-én megkezdhetik az oltást. Egyúttal megköszönte, hogy a lakosság soraiból már most nagyon sokan regisztráltak, így sokkal könnyebb az oltás menetét tervezni.
A tiszti főorvos arról tájékoztatott: 1238 fővel emelkedett a fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában, ami azt jelenti, hogy túl vagyunk a hullám tetőzésén. Ennek ellenére az óvatosság továbbra is fontos, hiszen a védelem csak a második oltás után hét nappal alakul ki, és a vakcinát sem egyszerre kapja meg mindenki.