A területet a Városkép Romboló bloggerével jártuk be, s több helyi lakost is megkérdeztünk, mit szólnak a tervezett beruházáshoz. A válaszolók jellemzően igencsak meglepődtek Karácsonyék tervei hallatán. Egy járókelő arról számolt be, hogy szeptemberben már tartottak egy lakossági fórumot Mocsárosdűlő hasznosításáról, ahol állítólag a helyiek véleményére voltak kíváncsiak, ám ott még csak szóba sem kerültek a rajzon vázolt ingatlanépítési tervek.
Volt olyan lakos, aki Karácsonyék elképzelését abból a szempontból sem tartotta kívánatosnak, hogy a megnövekedett forgalom és zaj pont a zöldfelület jelentette nyugalmat és rekreációs lehetőséget venné el, amiért odaköltöztek. Egyesek arról számoltak be, hogy a tervezett irodaházak dolgozói és az új lakók tömegei jelentősen megterhelnék a környék szolgáltató intézményeit, míg más lakosok attól tartottak, hogy – mivel a terület intézményi övezetté válna a beruházással – azt az ott csak ideiglenesen megfordulók nem éreznék a sajátjuknak, ami meglátszana a köztisztaságon is.
Jelenleg sok helyi lakos használja ki a Mocsárosdűlő adta lehetőségeket egyebek mellett sétálásra, kutyasétáltatásra, valamint különböző sporttevékenységekre, és attól félnek, hogy az építkezés megszünteti ezt a lehetőséget. Kérdés, hogy az említett rész beépítésével hogyan tudna tovább működni a néhány száz méterre található lovarda vagy a szintén közelben elhelyezkedő tehéntelep.
A tervek átgondolatlanságára és rögtönzött voltára utal az is: részben azzal indokolták, hogy a Határ út és az Aranyhegyi út kereszteződésénél kialakítanának egy madártani látogatóközpontot, hogy ott egy már meglévő betonburkolatot használnának fel, ám az említett lebetonozott rész jóval, nagyjából ötven-száz méterrel arrébb található. Ha utóbbi helyre építenék a látogatóközpontot, akkor éppen a zöldterület közepén, a forgalmas úttól távolabb zavarnák meg a ritka fajoknak is élőhelyet adó flórát és faunát.

Fotó: Kurucz Árpád
Elfogult, elkötelezett természetvédők





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!