A 2015-ös migrációs válság óta egyértelmű, hogy kettős játszma zajlik Európában – erről beszélt Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Az Európai Unió hétéves költségvetése kapcsán Kovács Zoltán leszögezte:
– A büdzséhez még júliusban hozzácsatolt újraindítási alappal kapcsolatban nem Magyarország vagy Lengyelország, hanem az Európai Unió intézményei – az Európai Parlament, illetve az Európai Bizottság (EB) –, valamint a német soros elnökség állított elő egy új helyzetet, tehát a megoldási javaslatokat is tőlük várjuk.
Az államtitkár kiemelte, hogy a magyar és lengyel álláspont teljesen nyilvánvaló volt júliusban is, azóta sem változott. Ehhez képest az Európai Parlament javaslatára a bizottság mégis befogadta, hogy egy korábbi rendelettervezetből egy újfajta feltételrendszert állítsanak. Hozzátette:
– A jogállamisági kritériumnak semmi köze nincs a jogállamisághoz, másról sem szól, mint egy politikai feltételrendszer érvényesítéséről.
Az államtitkár arra is rámutatott, hogy a pénzügyi források elosztásáról az unió alapszerződése egyértelműen határoz, annak semmi köze nincs politikai kritériumhoz. Szavai szerint így minden olyan próbálkozást elutasítanak, amely valamilyen politikai feltételrendszert kíván megszabni, s egy ilyen feltételrendszer bevezetésével az alapszerződéshez kellene hozzányúlni.
Manfred Webernek, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetőjének szavaira reagálva Kovács Zoltán úgy fogalmazott:
– Jourová, Reynders, Timmermans vagy Dalli uniós biztosok egyértelműen kipécézték maguknak Magyarországot és Lengyelországot az elmúlt években.
Kovács Zoltán hangsúlyozta, hogy egy szisztematikus terv végrehajtásáról van szó, amely nem pusztán az Európai Egyesült Államokban hívő vagy abban gondolkodó európai bürokraták terve. Megjegyezte: 2015 szeptemberében, a migrációs válság egyik csúcspontján Soros György is olyan tervet hozott nyilvánosságra az azóta is aktívan használt internetes felületén, amelyben egyértelműen leírta, hogyan kellene a migránsok befogadásáról, integrációjáról gondoskodni, és azt, hogyan kellene büntetni azokat az országokat, amelyek ebben nem szeretnének részt venni.
– A jogállamisági feltételekkel a 2015 óta gyakorlattá érett, Soros György által kigondolt módszer köszön vissza, amely szerint azok az államok, amelyek a migráció kapcsán nem állnak be a sorba, fizessenek büntetést. Nem hátrálhatunk, és ellenállunk, mert pontosan tudjuk a tétjét az előttünk álló vitának – fogalmazott az államtitkár.

Az interjúban a politikus arra is kitért, hogy az EU intézményei – különös tekintettel az EB-re – 2015 óta ahelyett, hogy azon dolgoznának, hogyan lehet megvédeni az EU határait, mindent megtesznek azért, hogy a határok átjárhatók maradhassanak.