Szívünk szakad száz éve

Nemcsak az anyaországi és a határon túli magyarok, hanem már a diaszpórában élők is felfigyeltek a Fogadj a szívedbe egy Kárpát-medencei települést! elnevezésű rendhagyó kezdeményezésre. A Trianonban elcsatolt területek megismerését célzó kampány sajtótájékoztatóján Surján László hangsúlyozta: helyre kell állítani a magyar nemzet egységét, ami nem csupán kormányzati feladat, hiszen erre minden egyes embernek lehetősége van. A kezdeményezést méltatva Szili Katalin elmondta: ez az akció olyan új lendületet adhat, ami által nemcsak az érzett, hanem a vállalt felelősséget is kifejezhetjük egymás iránt.

2020. 12. 18. 17:16
Nagykanizsa, 2020. június 4. Nemzeti színû zászlókból kirakott Nagy-Magyarország-térkép a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott megemlékezés után a felújított nagykanizsai Eötvös téren 2020. június 4-én. MTI/Varga György Fotó: Varga György
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az eseményen részt vett Gál Péter, a kezdeményezés ötletgazdája is, aki háláját fejezte ki, hogy a mozgalom munkájának köszönhetően, az általa elültetett ötletmagból – rövid időn belül – egy gyümölcsöt hozó fát sikerült felnevelni. Gál Péter rámutatott: a közös történelem egy ezredéven keresztül összekötött bennünket, ami az egész Kárpát-medencében mindenütt – a templomok vagy házak formáin, a sírokon, a népzenéken vagy az oltárképeken is – tetten érhető.

A Kárpát-medence a Boldogságos Szűz Mária oltalmába került, akinek a palástja alatt több millióan is elférünk

– zárta szavait.

Miképpen a Magyar Nemzet is beszámolt róla, rendhagyó kezdeményezés indult a Trianonban elcsatolt magyar területek megismerésére. A Fogadj a szívedbe egy Kárpát-medencei települést! akció célja, hogy élővé tegye a magyar–magyar kapcsolatokat, továbbá, hogy ezáltal a résztvevők jobban megismerjék a Kárpát-medence pártatlan gazdagságát is. Az ötletgazdák azt javasolják, hogy az anyaországiak az elszakadt területekről válasszanak, a határon kívül élők pedig az anyaország felé forduljanak, egy olyan települést választva, amely különösen kedves számukra. Döntésüket jelezzék és indokolják meg a fogadjszivedbe.chartaxxi.eu honlapon, valamint igyekezzenek minél többet megtudni a választott település múltról és a jelenről egyaránt.

A kezdeményezéssel kapcsolatos tovább részletek IDE kattintva érhetőek el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.