12:20-kor egy 6,3-as erősségű földrengés sújtott le Horvátországra.

Magyarország szépe bemutatta nyertes videóját
Az idei Miss World Hungary nyertesétől nem áll messze a jótékonykodás.
12:20-kor egy 6,3-as erősségű földrengés sújtott le Horvátországra.
A rengések epicentruma a horvátországi Petrinja településnél volt, a jelenséget két nagy utórengés kísérte. Az első hírek jelentős károkról szólnak, néhány épület bizonyosan összedőlt, több pedig megrongálódott. A földrengéstől érintett területen mintegy hatmillióan laknak.
Megmozdult a föld Budapesten
Számos olvasónk jelezte, hogy a fővárosban is érzékelhető volt a földmozgás. Óbudai olvasónk szerint mozogtak azok a szekrényajtók, amelyek nem voltak zárva, a 15 emeletes panel nyolcadik emeletén nagyon érezni lehetett a rengéseket.
Hasonló jelenségről számolt be egy 13. kerületi olvasónk, aki arra lett figyelmes, hogy a karácsonyfadíszek elkezdtek mozogni, majd ő maga is érezte a rengéseket.
Szinte minden budapesti kerületből hasonló jelzéseket kaptunk.
És vidéken is
Az alábbi két videóra szintén egy olvasónk hívta fel a figyelmet.
Nagykanizsán a csillár indult neki:
Míg Pécsen az ablak mellett levő növényen lehetett látni a földrengés jeleit.
Tavasszal is rengett a föld Horvátországban
Az első komolyabb rengés hétfőn rázta Horvátországot, amely 5,2–5,3-as magnitudójú volt. Akkor még komolyabb anyagi károkról nem érkezett jelentés. A nagyobb erősségű földmozgást több utórengés is kísérte, másfél órán belül egy 4,7-es és egy 4,1-es erősségű is. Ezek a rengések vélhetően a mai, erőteljesebb földmozgások előrengései voltak. Így valószínűleg várhatóak további utórengések is Horvátországban. Márciusban két földmozgás is megrázta a horvát fővárost, a fél óra különbséggel bekövetkezett 5,6-os, majd 5,1-es erősségű földmozgásban számos épület megrongálódott, és több ember megsérült. Az akkori földmozgás Zágrábban és környékén 25 ezer épületben okozott kárt.
A mai földrengés után ilyen károk keletkeztek:
Az idei Miss World Hungary nyertesétől nem áll messze a jótékonykodás.
Kezdetektől Brüsszel tervét pártolják, habár Magyar Péter ennek az ellenkezőjét hangoztatja.
Nem egyedi a vélemény a Tisza Pártnál.
Két esetben is segített a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat.
Az idei Miss World Hungary nyertesétől nem áll messze a jótékonykodás.
Kezdetektől Brüsszel tervét pártolják, habár Magyar Péter ennek az ellenkezőjét hangoztatja.
Nem egyedi a vélemény a Tisza Pártnál.
Két esetben is segített a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.