A Magyar Nemzet információi szerint tavaly november óta azt mondta rokonainak, szomszédjainak egy nógrádi férfi: idős apja azért nincs itthon, mert elkapta a koronavírust, kórházban fekszik, lélegeztetőgépen, az orvosok utasítására csak ő tarthat vele kapcsolatot. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói kiderítették, hogy ebből semmi sem igaz. Az 58 éves bárnai férfi megölte nevelőapját, majd a holttestet éjszaka, titokban elásta.

A 2600 lakosú nógrádi kis település, Bárna lakói 2020 novemberében látták utoljára azt a 75 éves nyugdíjas férfit, akinek 58 éves nevelt fia azt mondta, hogy nevelőapja beteg lett, kórházban ápolják. Kerülte az embereket, nem mondott semmit sem az idős férfi állapotáról. Egy ideig ezt nem tartották különösnek a falu lakói, ám amikor már három hónap elteltével sem tudtak semmi konkrétumot a férfi állapotáról, hollétéről az egyik ismerős január 26-án segítséget kért a salgótarjáni rendőröktől.
A rendőrség eltűnés ügyében iktatta a bejelentést, a csaknem száz napja nem látott idős férfi felkutatása érdekében a családtagok, ismerősök, szomszédok körében kezdték meg az adatgyűjtést. Konkrétumokat senki nem tudott, a férfi 17 évvel fiatalabb nevelt fiával élt egy háztartásban lassan két évtizede. A fiú anyja volt kettőjük közt a villámhárító, ám amióta a nő meghalt, mindennaposak voltak a bárnai házban a viták, a nevelőapa ugyan nem panaszkodott, de a falubeliek szerint sokszor bántalmazás lett a veszekedések vége. A nyomozók szerint 2020 novemberében a két férfi között ismét hangos szóváltás alakult ki, majd a fiatalabb vitapartner többször megütötte nevelőapját, aki eldőlt, majd nem mozdult a földről. A bántalmazóban csak másnapra tudatosult, hogy nevelőapja nem elájult, hanem meghalt. Nem szólt senkinek, a holttestet éjjel elásta a házhoz tartozó telken, az érdeklődőknek az idős férfi betegségére hivatkozott, de legtöbbször igyekezett kitérni a kérdések elől. Áldozata nyugdíját is felvette, a postásnak ez nem tűnt fel, nem egyszer előfordult már korábban is, hogy az 58 éves fiú vette át nevelőapja járandóságát.