Drágulhat az első autóra járó parkolási engedély kiváltása

Egyelőre a Fővárosi Közgyűlés még nem hozott döntést Budapest új parkolási koncepciójáról, de a kerületi önkormányzatok és a Levegő Munkacsoport mozgolódásából előrevetíthető: egyes önkormányzatok tavasztól megszüntetnék az első autóra kiváltható ingyenes parkolás lehetőségét. Méghozzá úgy, hogy kikerülik a kormányzat adóstopját, az eddigi ingyenességet kedvezménynek tüntetik fel, majd azt megvonják. Önkormányzattól függően harminc és százezer forint közé tehető összeget kell majd fizetni már az első autóra is.

2021. 01. 17. 7:42
null
Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Józsefváros újság cikkében egyenesen a kormányt hibáztatják, amiért megnehezítette az önkormányzatok számára, hogy adókat és díjakat emelhessenek. A lap úgy fogalmaz: tavaly óta komoly előkészítő munka folyik Józsefvárosban a lakosság bevonásával a parkolási helyzet javítására.

A változás azonban nem ígérkezik gyorsnak, mert a kormány parkolással kapcsolatos járványügyi intézkedései egyelőre megkötik az önkormányzatok kezét.

Az önkormányzati lap javításként az autóhasználókra kivetendő sarcot érti. Ez tökéletesen illik Karácsony Gergely főpolgármester autósokat üldöző és büntető rendelkezései közé. Ezért is vált szükségessé a kormány beavatkozása: ám a kabinet tavaly év végén hatályba lépett rendelete sem menti meg a kerületi lakosokat attól, hogy bevezessék a drágább díjat a parkolási engedélyek kiváltására. Józsefvárosban jelenleg ingyenes az első autóra járó parkolási engedély, ám több lakos lapunknak elárulta:

idén csak március végéig kapták meg az engedélyt. Ami arra enged következtetni, hogy tavasztól kiskapuk útján mégis emelhet az önkormányzat, attól az előre látható időponttól, amikor a kormány országosan feloldja az ingyenes parkolás lehetőségét.

A józsefvárosi önkormányzat 2020 novemberében vitairatot adott közre lehetséges megoldásokról, amely felvetette: megszüntetnék az ingyenes parkolási engedélyek kiadását. A dokumentum számos pontban az autósok eddig kapott kedvezményeként tünteti fel a lakosság saját otthona előtti parkolását, mi több: holmi státuszszimbólumként jelenítik meg az autókat. Ehhez kapcsolódik a Levegő Munkacsoport belső kerületekben lévő önkormányzatokhoz eljuttatott javaslata is, szerintük több milliárd forintos támogatást kapnak az autójukat közterületen tartók. Petíciójukban hangsúlyozzák: jelenleg az önkormányzat minden lakossági engedély esetén százszázalékos kedvezményt ad, ami lakóhelytől függően akár évi 131 ezer forint értékű támogatás is lehet. Azt is megjegyzik – rímelve a baloldali önkormányzatok panaszáradatára –, hogy a helyhatóságoknak lényegében nincsenek szabadon felhasználható forrásaik, ezen pedig úgy segíthetnek, hogy csökkentik az autóval rendelkezők támogatását.

Mint a Magyar Nemzet korábban rámutatott: ha átmegy Karácsony Gergely főpolgármesteren a Levegő Munkacsoport javaslata a parkolási kedvezmények megvonásáról, akkor Budapesten megszűnhet az első autóra járó ingyenes parkolás a helyben lakók részére. A fővárosi önkormányzat lapunk megkeresésére elismerte: parkolási reformot készítenek elő, ám nem kívántak részletekbe bocsátkozni.

Lapunk korábban már felhívta rá a figyelmet, hogy a civil szervezet a Budavári Önkormányzattal közösen készül az I. kerületi lakosoknak biztosított ingyenes parkolás felszámolására. Mindennek helyességéről az önkormányzat és a Levegő Munkacsoport által készített kérdőívben próbáltak bizonyságot nyerni. Ám a lakossági felháborodás hatására V. Naszályi Márta párbeszédes polgármester visszakozott.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.