Mint ahogyan azt a Magyar Nemzet korábban megírta, rekordmennyiségű heroinnal üzletelő, szervezett bűnbanda tagjai ellen indítottak büntető eljárást a nyomozó hatóságok. A magyar kriminalisztika történetének eddigi legnagyobb kábítószerfogását nemzetközi együttműködéssel, a Terrorelhárítási Központ szakszerű segítségével hajtották végre a Készenléti Rendőrség munkatársai. A Fővárosi Főügyészség január 28-án befejezte az eljárás nyomozati szakaszát, elkészítette a vádiratot, melyben élve a magyarországi büntetőtörvénykönyvben foglaltakkal, életfogytig tartó fegyházbüntetést is indítványoz az ügyben. A hatályos jogszabály szerint ezzel büntethető az, aki különösen nagy mennyiségű droggal kereskedik. A Magyar Nemzet információi szerint a javasolt büntetés nem tényleges életfogytig tart, mint az emberölések minősített eseteinél. A drogcsempész banda feje, D. Dalan 25 év börtön letöltése után, jó magaviselete esetén szabadulhat, akkor lesz 82 éves. Ellene nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a rendőrség.
A bűnbanda feje, egy 57 éves, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt többszörösen büntetett, magyar–török kettős állampolgárságú férfi 2019 áprilisában szabadult a börtönből, ahol droggal kapcsolatos jogsértések miatt három évet töltött. Ezután ismét kábítószer-szállítmányok Magyarországra hozatalát kezdte szervezni, nagyban játszott, korábbi, drogkereskedésből származó, elrejtett millióit fektette be heroinba. A drogkereskedő összeismerkedett egy 49 éves, kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó magyar férfival, aki vállalta, hogy az egyik, nevén levő nemzetközi fuvarozással foglalkozó cége nevében Törökországból Magyarországra fog heroint csempészni. A tervek szerint a drogot itt osztották volna el kisebb adagokra, hogy a magyar piac mellett egész Európát eláraszthassák az olcsó heroinnal. Az Europol bűnügy felderítésének adatai szerint a drogfogyasztók körében a korábban háttérbe szorult, méregerős, korán függőséget okozó kábítószer újra népszerű lett. Ennek oka, hogy a heroin hatását, összetételét ismerik, veszélytelenebbnek tartják a mesterségen, ismeretlen anyagokból előállított, mérgező, szintetikus dizájnerdrogoknál.