– Kifejezetten jó a Sinopharm által gyártott kínai vakcina hatékonysága, az eddigi tapasztalatok kiválóak

Elfogták a feleséggyilkos férfit Somogyban
A férfi kegyetlenül végzett a 45 éves nejével.
– Kifejezetten jó a Sinopharm által gyártott kínai vakcina hatékonysága, az eddigi tapasztalatok kiválóak
– jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. Szavai szerint
bár több mint 15 millió embert oltottak be vele a világon, ám az uniós hatóságok még mindig nem engedélyezték. – A kormány úgy döntött, hogy minden olyan védőoltás, amivel több mint egymillió embert oltottak be, itthon is megkapja az ideiglenes veszélyhelyzeti engedélyt.
Ettől persze még a Nemzeti Népegészségügyi Központ minden egyes oltóanyagot külön is ellenőrizni fog – közölte a tárcavezető. Tájékoztatása szerint reálisan kétszázötvenezer ember beoltására elegendő adag érkezhet először, a tárgyalások folyamatosan zajlanak. Gulyás Gergely azt is hangsúlyozta, hogy a Sinopharm-vakcinának lényegesen nem magasabb az ára a nyugati gyártású védőoltásokénál.
A férfi kegyetlenül végzett a 45 éves nejével.
A világban nincs és nem is lesz tökéletes rend.
Fejvadászok fogták el egy nemzetközi bűnszervezet lengyelek által keresett fejét.
Ezen a héten még szükség lesz az esernyőkre, de hamarosan megjön a kánikula.
Érettségi 2025: Jön a feketeleves? Matematikával folytatódik az idei érettségi
Polt Péterék ott szúrtak vissza Magyar Péternek, ahol a legjobban fáj neki
Kitálalt társa a Házasság első látásra Maricájáról, ezért tűnt el a reality sztárja?
Kipukkadt a Hadházy pride-párti tüntetés lufi
„A gázsiról majd a helyszínen beszélünk?” - G.w.M-en röhög az egész internet
Pápaválasztás - Szentszéki szóvivő: szerda este hét óra előtt nem száll fel az első füst
A Barcelona alapembere a turistaosztályon érkezett meg a BL-elődöntőre! + videó
Korszakos első meccs után derül ki, ki jut elsőként a Bajnokok Ligája döntőjébe
Ismert ember ölte meg a feleségét a II. kerületben
Ha nem történik változás, Luke Littler visszavonulhat a dartstól
Brutális áramszünet jön Magyarországon, az egyik vármegye szinte teljesen elsötétülhet
Zelenszkij világháborús fenyegetést küldött a nagyhatalmak vezetőinek
A férfi kegyetlenül végzett a 45 éves nejével.
A világban nincs és nem is lesz tökéletes rend.
Fejvadászok fogták el egy nemzetközi bűnszervezet lengyelek által keresett fejét.
Ezen a héten még szükség lesz az esernyőkre, de hamarosan megjön a kánikula.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.