Kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta: Magyarországon az alkalmazási előiratnak megfelelő eljárást követik az oltás beadása során. Amíg nem stabilizálódik a biztonságos oltóanyag-ellátás, tartalékolják a második adagot a beoltottak számára. – Jelen tudásunk szerint
második alkalommal is ugyanazt az oltóanyagot kell alkalmazni, amelyet az első oltás során beadtak – hangsúlyozta.
Beszélt arról is, hogy a vakcina mennyisége teszi szükségessé, hogy előnyben részesítsék a veszélyeztetett csoportokat, a betegségen már átesettek védettsége pedig körülbelül hat hónapra tehető, ezáltal valamelyest hátrébb sorolódnak, azonban nekik is ajánlott a regisztráció a védőoltásra. A tiszti főorvos azt kérte, hogy
az egészségügyi dolgozók ne hezitáljanak az oltáson, mert ezáltal védik meg saját magukat, a betegeiket és a környezetüket, valamint a társadalmi immunitás kialakulásához is hozzájárulhatnak.
– Magyarországon a védőoltások már bizonyítottak. Az oltás felvétele sokkal kisebb kockázattal jár, mint annak elmulasztása – jegyezte meg. Müller Cecília beszámolt róla, hogy a Pfizer–BioNTech-vakcinát tizenhat éves kortól lehet beadni, a fiatalabb korosztályok kevésbé veszélyeztetettek a szövődményes betegséglefolyással szemben, azonban
már zajlanak a kutatások a gyermekeknek előállítandó vakcinákkal kapcsolatban is.
Végül tudatta, hogy az NNK hatezer Szputnyik V vakcinát tárol, az Orosz Föderáció és Magyarország között létrejött tudományos együttműködés pedig magában foglalja, hogy akár egy újabb vakcinát is rendelkezésre bocsássanak, ha az eredmények lehetővé teszik majd.
Több mint kétezren szegték meg a kijárási tilalmat szilveszterkor
Kiss Róbert alezredes beszámolt róla, hogy szilveszterkor és az esztendő első hétvégéjén a rendőrség 636 személlyel szemben intézkedett a maszkviselési kötelezettség be nem tartása miatt. Elmondta, hogy
december 31-én éjjel és a hétvégén 2274 személy sértette meg a kijárási tilalmat vagy a csoportosulások tilalmát, illetve a hatóság öt üzlet ideiglenes bezárásáról döntött.
Ezek közt volt egy V. kerületi étterem, ahol szilveszteri rendezvényt tartottak, ezért a helyiségre hatvan napra lakat került. Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese tudatta, hogy hétvégén a korridorokon 104 rendőri intézkedést hajtottak végre, és 8212 esetben rendeltek el hatósági házi karantént, így jelenleg 18 794 ilyen korlátozás van érvényben. Az alezredes tudatta, hogy a pandémia kezdetétől 508 esetben rendeltek el nyomozást a járvánnyal kapcsolatos bűncselekmények miatt, és 99 személyt hallgattak ki ezekkel összefüggésben.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!