Az újév első napján írt jelentéseikben 125 segélyhívásra történő reagálást jegyeztek be a katasztrófavédelem munkatársai. A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának közleménye szerint 29 tűzesetnél és 58 műszaki mentésnél kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak 2020. december 31-én. A kijárási korlátozások és a pirotechnikai eszközök alkalmazását érintő szigorítások miatt a szokásosnál sokkal kevesebb tüzet okoztak a tűzijátékok: kilenc tűzeset során vidéken családi házak teteje, Budapesten pedig társasházak erkélye kapott lángra.
Szegeden egy égő szeméttárolóhoz kellett kivonulniuk szilveszter este a tűzoltóknak, a szemtanúk szerint petárdázók lobbantották lángra a kukákat. Mátészalkán egy felújítás alatt álló étteremben okozott tüzet egy tűzijáték,
a kőművesek zárt térben ünnepelték meg egy rakétával az év végét.
A nyírségi tűzoltók rövid időn belül eloltották a lángokat, és két gázpalackot hoztak ki az étteremből.
Józsefvárosban egy társasház erkélyén volt tűz egy szomszédos erkélyről átdobott pirotechnikai eszköz miatt. Szintén Budapesten, a III. kerületben már elhasznált – kilőtt – tűzijátékos dobozok izzottak egy udvaron, a VI. kerületben egy társasház hatodik emeleti erkélyén pedig egy beépített napellenző gyulladt ki egy rádobott petárda miatt.
Tűzijáték okozta azt a tüzet is, amelyben egy ponyvaszerkezetű garázs égett le teljesen Felsőzsolcán, szerencsére a tároló üres volt. Tiszaalpáron egy családi ház teteje lobbant lángra egy eltévedt pirotechnikai eszköz miatt, szerencsére itt még idejében meg tudták fékezni a nagyobb bajt.
Dunaharasztiban egy családi ház teteje égett le. A tűzijáték okozta tűz a szomszéd telken álló járműben, illetve a két ház közötti kerítésben is kárt tett, itt a ház tulajdonosa hibázott.
Gerdén is a családfő okozott tüzet a gyerekeknek bemutatott tűzijátékkal, nyolcvan négyzetméteren égett a családi ház teteje.
A tűzoltóknak meg kellett bontaniuk a födémet a tűzijáték miatt keletkezett lángok eloltásához, a család ismerősöknél töltötte Szilveszter napját. A tűz okozta károk miatt jelenleg lakhatásra alkalmatlan lett az épület.
Nem petárda, hanem karácsonyfán meggyújtott csillagszóró miatt gyulladt ki egy társasház lakása Óbudán. A tűzoltók a lángokat megfékezték, de a lakás itt is lakhatatlanná vált, az ott élő három lakó ideiglenes elhelyezéséről az önkormányzat gondoskodott.